Menu
in ,

Megérdemelték volna a döntetlent

Romhányi Roland aktív szerepet vállalt a mérkőzésen

Romhányi Roland aktív szerepet vállalt a mérkőzésen (Fotó: Babák Zoltán)

A megye II. “A” csoportjának 17. fordulójában a Békésszentandrási HMSE a Mezőmegyer SE-t fogadta szombat délután.

“A Mezőmegyer a csoport talán legjobb csapata, az elmúlt héten megverte a tabella vezetőjét, a Végegyházi SE-t. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de úgy gondolom, tisztességesen helyt álltunk. A végén – ha van bennünk egy kicsi plusz – ki is egyenlíthettünk volna”, fogalmazott Boér Zsolt, a Hunyadi mestere a mérkőzést követően.

Kicsit álmos kezdés után a középső harmadban magára talált a Hunyadi. “Az utolsó harminc perc alapján egy döntetlent megérdemeltünk volna”, véli a szentandrásiak edzője.

Egy nagy bedobásból született a mérkőzés egyetlen gólja. A vendégek támadója megcsúsztatta, a védelem kicsit lemaradt, Balogh Milán közelről lőhette a hálóba a labdát (55′ 0–1). Úg látja, hogy a mérkőzésben bőven benne volt egy döntetlen, a végén volt három-négy olyan helyzet, amiből kiegyenlíthettek volna.

“Kicsit keserű a szánk íze, de egyébként meg vagyok elégedve a fiúkkal, az első harminc perc alvós játéka után teljesen partiban voltunk ezzel a mind anyagiak, mind játékosállomány terén az osztályból kiemelkedő csapattal. Messze a többiek előtt járnak a Végegyházával együtt”, jelentette ki Boér Zsolt. Hozzátette, Virág Imre lázas beteg volt a héten, és Filyó Tamás is most gyógyult fel, de mindkettőn látszott még a fáradtság. Hiányzott a játékuk.

Békésszentandrási HMSE – Mezőmegyer SE 0–1 (0–0)

Békésszentandrási HMSE: Buzás Bálint – Uhljár Szabolcs, Kovács Norbert, Filyó Tamás, Balogh Martin – Olasz István, Mochnács Gábor (66′ Virág Imre) – Olasz Imre, Tasi Kristóf (70′ Romhányi Roland), Lós István – Balázs Milán. Cserék: Sztricskó Botond, Nemcsényi Bence Zsolt, Kaszás Krisztián, Kozák Balázs. Edző: Boért Zsolt

Jók: mindenki hozzátette a legjobbját.

Boér Zsolt: Sajnálom a csapatot, mert az osztály egyik meghatározó csapata ellen a második félidei teljesítményünk alapján rászolgáltunk volna az egy pontra.

Mezőmegyer: Kun – Szabó T. (Horváth B.), Barkász, Lehoczki (Kovács P.), Kecskeméti, Benyó N. (Nyúl), Balogh M., Séllei, Kerekes, Balog K., Tóth G. Edző: Zsiros György.

Exit mobile version