Menu
in ,

Jókai Mór regénye színpadon

Fotó: Szojka Cinthia

Fotó: Szojka Cinthia

Csütörtökön este a Vízi Színház színpadán láthatták a nézők Jókai Mór-Medveczky Szabolcs-Pécsváradi Zoltán-Vizeli Csaba Szeretve mind a vérpadig című történelmi musicaljét Vizeli Csaba rendezésében. Az előadás a Magyar Történelmi Színház, a Magyarock Dalszínház, a komáromi Jókai Színház és a Békéscsabai Jókai Színház közös előadásaként született meg, amely a XI. Magyar Teátrumi Nyári Fesztivál 8. versenyprogramja.

Merész vállalkozás egy Jókai-regényt színpadra vinni, még merészebb azért, mert a néző a főhőssel, Ocskay László, kuruc brigadéros, majd császári generálissal (Csiszár István) nem tud azonosulni, az előadás közel három órája alatt. Tisza Ilonkával (Bányoczky Nóra), Csajághy Márton hadvezérrel (Sipos Imre) igen. Peregtek az események, a színészek nagyon sokat dolgoztak a színpadon. Úgy éreztem, nem minden színművész játszotta átéléssel a szerepét. Itt énekelni kellett, szép ruhában, de nem igazán voltak mélységek és magasságok az érzelem terén. A darab eredetileg monumentálisnak készült, úgy, hogy nagy távolságban voltak a nézőktől a színészek, a csatajelenetekben lóháton, vagyis elsősorban nagyon jó hangokra volt szükség, Szarvason, bár nagy a színpad, mégis közelebb voltak a nézőkhöz, ráadásul lovak nélkül kellett játszaniuk. A színészek, akik átélték szerepüket – gondolom – egyéni igényüktől függően építették fel karakterüket, Kuczmann Ágnes, Sipos Imre, Xantus Barbara, Puskás Dániel Laklóth Aladár, Csurulya Csongor, Papp Csaba és volt egy fiatal művész, aki a cigányvajdát alakította. A hangokkal nem volt semmi gond, kiváló hangokat hallottunk a felsoroltakon kívül a főszereplő, Csiszár István, de Mészáros Árpád Zsolt és minden szereplő kiválóan énekelt. A darab nagyrésze zene, kevés prózai szöveggel.

A tánckar is tökéletes! Volt bőven szerepük, hiszen szereplőként voltak jelen a Viharsarok Táncegyüttes táncosai. A táncosok mellett gyalogos, tüzérségi hagyományőrzők vettek részt. (Az eredetiben lovas hagyományőrzők is.)

Jelmez Kemenes Fanni, színpadi mozgás, verekedés Gyöngyösi Tamás, koreográfus Bakó Gábor, producer Vizeli Csaba.

Az előadás értéke, hogy a hűséget, a hovatartozást, az árulást, a tiszta szerelmet, az összetartozás több formáját (család, haza, közösség) is megmutatta. És persze a történelemből is ismert személyek megjelenítése miatt, talán közelebb érzi magához a néző a színpadon látottakat. (Vak Bottyán, Bercsényi Miklós, aki szereti a történelmet, annak a Tisza, a Jávorka és a Csajághy nevek is ismerősek.) A darab hatására talán páran leveszik a polcról a könyvet és elolvassák, esetleg újraolvassák és kedvet kapnak más Jókai-regény megismeréséhez is. Érdemes!

Galambos Edit

Fotók: Szojka Cinthia

Exit mobile version