Menu
in ,

Két év kihagyás után programok erős sora a csabacsűdi falunapon

A negyven fokot közelítő hőség után klimatizált rendezvénytérrel várta a szórakozni vágyókat július második hétvégéjén Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata, ahol két év kihagyás után került sor ismét a falunapra.

Az eseményt megtisztelte testvértelepülések képviseletében Vass Imre, az erdélyi Makfalva, Csákvári Mariann, a felvidéki Csata, valamint Brlás János és Sinka Imre, a szomszédos Kardos és Békésszentandrás polgármestere is.

Molnár József polgármester a település képviselő-testülete, valamint Dankó Béla országgyűlési képviselő nevében köszöntötte a falunapra érkezőket, és mindenkinek jó barátkozást és az önfeledt szórakozást kívánt.

Nehéz időszakon vagyunk túl. A pandémia mindenki életét áthatotta és megviselte, mondta dr. Skorka András, a Szarvasi Járási Hivatal vezetőjének helyettese köszöntőjében. “Ezen a napon hagyjuk a hátunk mögött a problémákat, amik körülvesznek bennünket így, a pandémia után, az aszályos időszakban és egy háborús ország szomszédságában. A mindennapjainkat áthatják a kihívások, mindenkit elérnek ezek a dolgok… de ez a nap ne erről szóljon!2, fogalmazott Skorka András, és csatlakozva az előtte szóló Molnár Józsefhez mindenkinek kellemes szórakozást kívánt.

A Békés Megyei Önkormányzat nevében majdnem csabacsűdiként köszöntötte a körülötte állókat Závoda Ferenc. Szomszédos településrészen élőként mindig örül, ha eljöhet a Kukoricanapra, vagy ahogy jelen esetben is, a falunapra, mondta.

Csákvári Mariann, Csata polgármestere megköszönte az itteniek mindenkori vendégszeretetét. Reményét fejezte ki, hogy az őszi önkormányzati választások után is képviselheti majd települését.

Vass Imre Makfalva polgármestere is örömét fejezte ki a települések között ápolt jó viszonnyal kapcsolatban, ami megmutatkozik abban is, hogy az itteniek minden esetben részt vesznek rendezvényeiken. Köszönetét fejezte ki, hogy a tavaszi jótékonysági báljukon, aminek bevételét egy kárpátaljai iskolának ajánlották fel, részt vettek a csabacsűdiek és támogatták céljukat.

Az ünnepélyes megnyitó után fellépők sora várta a szórakozni vágyókat.

Erős programot állítottak össze a csabacsűdi szervezők. Eljöttek a Sógorok, Baby Gaby és Varga Kinga. Petróczki Csaba szolgáltatta a nótát az ebédhez, de fellépett a Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör és Citerazenekar, a Turcsányi-Felföldi duó, valamint a Szilver táncosai és a Blue Gym aerobicosai. A tömeg megmozgatásáról DJ Deka és Miss Chrisstyn, illetve éjszakába nyúlóan a Kamuti betyárok gondoskodtak.

Fotó: Miskó Bence és Bencsik Gábor

Exit mobile version