Menu
in ,

Jöttünk, láttunk, győztünk

Ahogy korábban már hírt adtunk róla, iskolánk, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium idén csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz. Ebben a tanévben az előkészítés zajlik, jövő szeptembertől választható tárgyként tanulhatják a diákok a honvédelmi ismereteket, és akár érettségi vizsgát is tehetnek belőle. Aki hivatalosan is csatlakozik a programhoz, tanulmányi eredményétől függően ösztöndíjban részesül.

Már ebben a tanévben sem tétlenkedünk. A mindennapos testnevelés keretében beindított csoportban az érdeklődő diákok az idén is sok lehetőséget kipróbálhatnak. Voltak már laktanyalátogatáson, fegyverismereti gyakorlaton, és az első versenyen is túl vannak. Szeptember 30-án, Békéscsabán került sor az Országos Haditorna Verseny megyei döntőjére. Még sosem jártunk hasonló eseményen, gondoltuk, kipróbáljuk, tapasztalatokat szerzünk a jövőre nézve.

Az egyik résztvevő, Vatai Zalán 9.C osztályos tanuló az alábbi élménybeszámolót készítette a versenyről:

Iskolánkban idén indult el a Honvéd Kadét Program, és nagyon örülök neki, hogy volt lehetőségünk csatlakozni hozzá. Igaz, csak mint fakultáció, de ez a lényegen mit sem változtat: kadétok lettünk.

Az első honvédelmi alapismeret órát nagy izgalommal vártuk. Gyermeki eszünkkel a következő képek ugrottak be: kúszás, mászás, fegyverhasználat. Fonád Zoltán tanár urat meghallgatva és a honvédelmi könyvünket átlapozva azonban rá kellett döbbennünk, hogy sokkal többről van itt szó. Az óra végén tanár úr megkérdezte tőlünk, hogy lenne-e kedvünk és akarunk-e egy megyei versenyen részt venni. (Országos Haditorna verseny Békés megyei döntő, 2022. szeptember 30. Békéscsaba, Repülőtér) Mi persze gondolkodás nélkül elvállaltuk, és ezzel elkezdődött a felkészülés.

A tanár úr lelkesen szervezte nekünk a jobbnál jobb felkészítő programokat. Többször elmentünk a békéscsabai katonai központba, ahol a 101. Fekete Imre Területvédelmi Zászlóalj nagy segítségünkre volt. Ezen kívül még meghívására eljött a szarvasi védőnő, Nyemcsok Emese, aki nagyon hasznos tanácsokkal látott el minket. Nélkülük biztos nem sikerült volna az egész felkészülés, melyet ezúttal is nagyon köszönünk nekik. 🙂

És most kicsit a versenyről…

A vajdás diákok közül két csapat indult a bajnokságon, a Fekete Sereg és mi, a Vikingek.
A verseny napján nagyon izgatottak voltunk, bár a korai keléstől kicsit fáradtak, de ettől függetlenül az úton a jó hangulat nem hagyott el bennünket. Sokat beszélgettünk és szórakoztunk, de emellett persze készültünk az előttünk álló kihívásokra is. Mikor megérkeztünk és megláttuk a sokszor 17- 18 éves, szinte már érett férfiakból és nőkből álló csapatot, megmondom őszintén, kicsit reménytelenség fogott el bennünket. Tanár úr biztatásának köszönhetően azonban próbáltuk tartani egymásban a reményt. Az első feladat után sikerült feloldódni, és az idegességet felváltotta a jókedv. Ez határozta meg az egész napunkat. Minden állomáson jókedvűen, de persze koncentrálva küzdött a csapat, és egy emberként biztattuk egymást. 13 feladatot (elsősegély, kézigránát-hajítás, tájékozódás-távbecslés, fegyveres váltófutás, légfegyveres lövészet, honvédelmi totó, akadálypálya, fegyverismeret, tájfutás, íjászat, airsoft lövészet, ejtőernyős feladat, rendőrségi totó) kellett teljesítenünk, ahol mindenhol átlag feletti szintet hozott a raj. Az eredményhirdetéskor az összes megyei általános iskolai és középiskolai kadét csapat – szám szerint 30 – felsorakozott a békéscsabai reptér kijelölt részén. A 3. helyezett a tavalyi országos versenyt megnyerő csapat lett. Ekkor kezdtük el a remény utolsó szikráit is temetni, hisz, ha a tavalyi országos bajnokok a harmadik helyen végeztek, akkor mi csakis mögöttük lehetünk, gondoltuk. Kihirdették a második helyezettet is, végül elhangzott a következő mondat: A 2022. évi Országos Haditorna verseny Békés megyei fordulójának győztese a VIKINGEK! Zoé, a rajparancsnokunk kérdőn hátranézett, szeméből a következő mondat volt kiolvasható: „Ezek mi vagyunk?” Martin szedte össze magát elsőnek és indította el a csapatot, hogy átvegyük a 2022. évi bajnoknak járó serleget, érmet és jutalmat. Ezzel azonban nem ért véget a meglepetések sorozata. Különdíj kategóriában újra szólítottak bennünket. Ezt a díjat a HONVÉDELMI TOTÓ 13+1 kérdéseinek kevesebb, mint 1 perc alatti megoldásával érdemeltük ki.

Ne feledkezzünk meg a Fekete Seregről sem, mert ők a rendőrségi totót nyerték meg, kiérdemelve az ezért járó különdíjat!

A nap végén a buszon a földöntúli boldogság érzésével utaztunk hazafelé, megcsináltuk a szinte lehetetlent.

Ez a győzelem ugyanakkor hatalmas felelősséggel is jár, hisz mi fogjuk képviselni megyénket a 2023 májusában megrendezésre kerülő országos versenyen, melyre ígérjük, hogy legjobb tudásunk, képességünk szerint fogunk felkészülni.

Csapattagok:

Vikingek

  • Mészáros Zoé             9.A
  • Homonnai Martin      9.C
  • Sziklai Gyula               9.C
  • Vatai Zalán                 9.C

Fekete sereg

  • Kelcsi Maja                 11.B
  • Benke Márton            9.B
  • Friedmanszki Bence    9.C
  • Novák Tamás              9.B
Exit mobile version