Menu
in ,

Országos diákolimpiai döntőkön remekeltek birkózóink

Ezen a hétvégén zajlottak a diák I. és diák II országos diákolimpiai döntők a birkózóknál.

November 4-én Zalaegerszegen a diák II-es korosztályban Darvas Krisztián versenyzett, míg november 5-én Pesterzsébeten a diák I-es versenyzőink – Belincsák Henrik, Tóth Kevin, Neumann Kristóf és Bogyó Benedek – csaptak össze szabadfogásban.

Diák II korosztály:

Krisztián súlycsoportjának az egyik esélyese volt az aranyra, év elején országos bajnok is lett. Egészen az elődöntőig menetelt, ott viszont 1 ponttal elveszítette a mérkőzést, így a bronzéremért birkózhatott tovább. Talán nehezebb helyzetbe is került így , mert igen kellemetlen ellenféllel került szembe, de sikeresen össze tudta szedni magát az utolsó küzdelemre és büszkén állhatott dobogó 3. fokára. Krisztián a Szlovák Általános Iskola 5.B osztályos tanulója.

“Fontos kiemelni, hogy olyan fiatalok ezek a gyerekek, hogy itt a fejlődés az elsődleges szempont és nem az, hogy hány bajnoki aranya van 10-13 éves kora között. Ha most vágyik a fejlődésre, akkor az ilyen ki-ki meccsek nagy előnyére válnak”, tette hozzá tájékoztatójához edzője, Sükösd Attila.

Diák I. korosztály :

Belincsák Henrik az elmúlt időszakban igen kellemes meglepetéseket szerez. Birkózása versenyről versenyre javult, és most sem jött haza üres kézzel, ötödik helyezést ért el. Henrik a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 7. C osztályos tanulója.

Tóth Kevin mind fizikailag, mind lelkileg igen jó formában volt, és rendkívül fegyelmezetten menetelt előre a dobogó harmadik fokáig. Kevin a Szlovák Általános Iskola 7. B osztályos tanulója.

Bogyó Benedek és Neumann Kristóf is részt vett a versenyen, de most nem sikerült pontszerző helyen végezniük.

“Az elmúlt időszakban nagyban megváltozott az edzéstervük, de első sorban a mentalitás kérdését kellett megoldani. Rövid ideje csináljuk, de úgy látom sikerült, mert mind a 4-en ügyesek voltak. Korábban Beni végzett Kevin előtt, Kristóf súlycsoportja területi bajnoka, most mégsem jött össze nekik a helyezés. Ne feledjük, hogy ezek még mindig 12-13 éves gyerekek, akiknek az elsődleges feladatuk a fejlődés utáni vágyakozás. A birkózás a küzdősportok egyik csúcsa, itt minden megtörténhet, fizikailag, mentálisan, mobilitásban, gyorsaságban, mozgáskoordinációban is toppon kell lenni, de hogy várhatjuk el, hogy egy 12-13 éves gyerek ezt tudja hozni egész évben?! Jól birkózott mind az öt birkózónk, iskolájuk büszkeségei, akik részt vettek egyik másik korcsoport Diákolimpiáján. Nem fogok meglepődni, ha később még jobb birkózók lesznek, de ehhez a fejlődés utáni vágy meg kell maradjon. Egy-egy elvesztett verseny vagy meccs mind hozzá járul, hogy jobb birkózók legyenek mindannyian”, értékelte a versenyt Sükösd Attila.

Mindkét versenyen az edzői feladatokat Tóth Patrik látta el, mert az gyesület elnöke és edzője, Sükösd Attila a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián az UWW High-Performance edzőképzésén vett részt. Ez jelenleg a legmagasabb szintű képzés a Nemzetközi Birkózó Szövetségnél, amelyet sikeresen megcsinált és átvehette oklevelét.

Patrik a legjobb tudása szerint adta a gyerekeknek a tanácsait és maximális odafigyeléssel fordult feléjük. Nélküle nem lett volna ilyen eredményes a csapat. Egy csapat a csapatmunka miatt sikeres, amit a legjobban ez a hétvége bizonyít. Öröm látni milyen igazi csapattá kovácsolta őket az elmúlt birkózó évek. A sport elsődleges célja , hogy jó embereket faragjon a fiatal gyerekekből. Szerintem néha még mi, felnőttek is tanulhatunk ezektől a gyerekektől” zárta a hétvége összefoglalóját a szarvasi birkózók edzője.

Exit mobile version