Menu
in ,

Szavak, fogalmak…, valóság: megújult a GFE Szarvasi Gyakorlóóvodája

„-Csókolom Gyula bácsi! Aya vagyok a Gyakorlóoviból. Mikor lesz már kész??? A Mi ovink…!”

„-Hogy mikor? Kedden már itt találkozunk, a Mi ovinkban. Nagyon várunk haza Benneteket!” – üdv, Gyula bácsi és Éva néni.

Magyarország Kormányának és a Magyar Katolikus Egyház támogatásának köszönhetően valósulhatott meg a Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorlóintézmény gyakorlóóvodai intézményegységének felújítása, mintegy százkilencvenmillió forint támogatási összeg felhasználásával. A beruházás három ütemben tudott megvalósulni az elmúlt három év folyamán. A támogatás felhasználásának első ütemében játszótér fejlesztést valósított meg az intézmény, illetve második ütemként megterveztette az intézményegység teljeskörű infrastrukturális felújítását és harmadik ütemben, a járványügyi helyzet okán két év halasztással valósította meg a beruházás harmadik, befejező részét az intézmény teljes felújítását. A terveket és koncepcióalkotást 2022. június 15-én a tettek követték amikor az intézmény átadta a munkaterületet az Integrál Zrt. munkatársainak, és megkezdődhetett a rekord gyorsaságú négy hónapos kivitelezési szakasz.

Az 1979-ben épült Gyakorlóintézmény 2014-ben kapott hőszigetelést és kerültek kicserélésre a nyílászárói, illetve napelemes kiserőmű rendszer került telepítésre, de az elavult infrastruktúra belső elektromos és gépészeti hálózatai, vizesblokkjai, akadálymentesítése és korszerű konyhatechnológiája, megújuló gyermek- és munkatárs barát dizájnja váratott magára. Az óvodai szakfeladat ellátás mellett az egyetemi és középiskolai hallgatók gyakorlati képzését is ellátja az intézmény, így fontos volt, hogy olyan épített környezet álljon rendelkezésre, amely az esztétikáján túl olyan technikai feltételrendszert testesít meg, amely a sok funkciós intézmény képét és „mintaként” való működését támogatja.

A beruházás keretében minden megújulhatott az óvodai intézményegységben a pályázat támogatásával. Az új fűtési víz- és villanyvezetékek padlóba kerültek telepítésre. Az épület egésze álmennyezetet kapott, korszerű süllyesztett világítástechnikával, lámpatestekkel, kamerarendszerrel, tűzjelző készülékkel. A padlófelületek az épület egészében cserére kerültek, több mint 1000 m2 területen, csúszásmentes burkolatokkal, illetve laminált parkettákkal. Az intézményegység informatikai igényeit új rendszer telepítése szolgálja ki, tekintettel arra is, hogy a Gyakorlóintézmény éves szinten jelenléti, vagy online módon több, mint ezer fő hospitálót fogad hazai, külhoni és nemzetközi pedagógus közösségek módszertani továbbképzésének keretében. Az új elektromos rendszer és épületgépészet, a vizesblokkok, csővezetékek, fűtésrendszer egésze cserére került. A több, mint ötmillió forint értékű tálalókonyha a legkorszerűbb konyhai igényeket testesíti meg és elégíti ki. A foglalkoztató és közösségi terek, ügyviteli helyiségek hangulatos színvilágot kaptak, és az intézmény teljes bútorzata megújulhatott, világos színekkel és korszerű használati funkcióval. A belső nyílászárók minőségi cseréje is megvalósult. A hallgatói képzést támogatóan mind technikai, mind komfortot érintő fejlesztések kapcsolódtak a projektben. A felújítás tervezését a Plan and Build Tervező Kft. végezte Szécsi Tibor és Kun János okleveles építészmérnökök vezetésével, és a kivitelezési munkákat a szarvasi Integrál Zrt. valósította meg.

Ez a beruházás nem jöhetett volna létre azok nélkül a támogatók nélkül, akiknek az intézmény vezetése ezúton is köszönetet kíván mondani: a Gál Ferenc Egyetemnek, mint az intézményt fenntartó szervezetnek, személy szerint is Dr. Kozma Gábor korábbi rektornak, Prof. Dr. Dux Lászlónak, az egyetem jelenlegi rektorának, Tóth József kancellárnak, és a háttérben munkálkodó támogató egyetemi munkatársaknak. Köszönet illeti a Pedagógiai Kar munkatársi közösségét, hogy a felújítás alatt viselték a felújítással járó „megpróbáltatásokat”. Köszönet Szarvas város polgármesterének, Babák Mihály úrnak, Dr. Melis János címzetes főjegyző úrnak, és a képviselőtestületnek, hogy elvi támogatásuk mellett biztosították, hogy az óvodai szakfeladat ellátás változatlanul működni tudjon a Dózsa György úti óvodában. Köszönet illeti Varga Margit főigazgató asszonyt, és a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása Szociális és Gyermekjóléti Intézmény munkatársait, hogy biztosították a feltételrendszert a működésünkhöz. Köszönet Bődi Péter vezérigazgató úrnak és az Integrál Zrt. munkatársi közösségének és Béni Csaba építésvezetőnek, hogy „sajátjuknak” tekintették a feladatot, és olyan minőségben végezték el a rájuk bízott munkát, mintahogy azt egy, a jelennek és jövőnek készülő beruházás esetében, lélekkel megtöltve kell megvalósítani. Köszönet Busa Imre műszaki ellenőrnek, aki kellő szigorral és szakmai instruálással támogatta a sikeres kivitelezést.

Külön köszönet illeti a „legendás” Gyakorlós szülői közösséget, amely összefogással és mindent megmozgató akarattal költöztetett-költözött és végül beköltözött… Köszönet a gyakorló iskolai intézményegységnek, hogy tolerálta a szakmai működése során az intézményegység felújításával járó kellemetlenségeket. A visszaköltözés ünnepi pillanatában a legkisebbektől a legnagyobbakig, mintegy négy nap 0-24 órában mindenki tette a dolgát, és mintha „misemtörténtvolna” vártuk haza újra a „legpindúrabb pandúrokat”, a gyakorlóovisokat.

És itt jön a mindent megérő gondolat: látni a boldog gyermekarcokat, az új „honfoglalókat”, és a vidám-meglepett Gyakorlósokat – régieket és újakat-, ahogy örülnek és boldogok szüleik és nevelőik kezét fogva, rácsodálkozva, hogy milyen gyönyörű az, amit ez a közös akarat hozott létre, és valósított meg. És ez csak a kezdet, mert nyáron az Európai Unió és Magyarország Kormányának támogatásával 330.273.486 Ft összegű támogatással a gyakorló iskolai intézményegység teljes körű felújításával folytatjuk a megkezdett munkát.

„Szia Aya! Gyula bácsi vagyok, hogy tetszik a Gyakorlóovi? Érezzétek itthon otthon magatokat! Mert nálunk jó gyakorlósnak lenni!”

Sz.Zs.

Exit mobile version