Menu
in ,

„Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad”

Szalagavató a Vajdában

Szalagavató a Vajdában

Szalagavató a Vajdában


Weöres Sándor Tíz lépcső című versével kezdődött a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium szalagavató ünnepsége 2022. november 25-én délután az Alkotmány utcai sportcsarnokban.

Több hónapos előkészítő munka előzte meg a rendezvény megvalósítását, amely során tanáraik vezetésével táncokat tanultak a végzősök. Az alsóbb évesek szervezték az ünnepi műsort, illetve álmodták és valósították meg a díszítést Murányi Viktória tanárnő vezetésével, hogy a megfelelő pompával várják az ünnepelteket.

Elsőként Lázár Zsolt esperes köszöntötte a végzős gimnazistákat, majd Molnár Etele alpolgármester szólt az ünnepeltekhez és vendégeikhez. Kitajkáné Szántai Mária igazgatónő ünnepi beszédében kiemelte a szalag jelentőségét, utalt a közelgő vizsgákra, sok erőt és kitartást kívánt a továbbiakhoz.

A 11. évfolyamosok nevében Laukó Boglárka (11.C) zongorajátékával, Dürgő Csaba (11.A) verssel köszöntötte a végzős gimnazistákat.

A szalagtűzési szertartás emelkedett hangulatban zajlott, hiszen ez a középiskolás évek egyik legfontosabb eseménye, itt teszik meg a diákok az első nagy lépést a felnőtté válás felé. 

A rendezvény első szünetében, amíg a végzősök felkészültek a keringőre, a gimnázium alkalmi kamarakórusa szórakoztatta a közönséget, a Guido és Maurizio de Angelis által szerzett kórusművet, a Lalalát adták elő Juhász Gergő (11.C) vezényletével. Majd a gimnázium zenekara, a THILS & M fellépése következett, akik a Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági találkozó nyitó áhítatán nagy sikert arattak a múlt nyáron. Tagjai Lauday Izabella,Molnár Lilla, Tóth Sára, Fazekas Máté, Weisz Tímeaés tavaly végzett tanulónk, Garai Hajnal, segítette őket Huszák Zsolt zenei mentor és Fonád Zoltán, a zenei program felelőse. Smidéliusz Gábor: Szomjat oltó vizedet add! és Ruzsa Magdi: Lesz, ahogy lesz című számát adták elő.

A következőkben a végzősök keringőjét csodálhatta meg a közönség, a gyönyörű ruhába öltözött lányok és az elegáns fiúk, mintegy 40 pár, két csoportban adtak elő egy formációt, majd szüleiket is felkérték egy táncra. A keringő betanítását és koreografálását Sinka Attila végezte.

A gimnázium énekkara, minden ünnepségünk szereplője, szebbnél szebb dallamokkal gyönyörködtette hallgatóságát. „Valami véget ér, kezdődik más talán…” hangzott a dal iskolánk kamarakórusától. Ezzel az énekkel búcsúztak és nyújtottak bátorítást a felnőtté válás küszöbén álló végzős diáktársaiknak. Az énekkart Paraszt Attiláné vezette, a zenei kíséretet Iváncsó Viola és Fonád Zoltán adta.

A következő szünetben a gimnázium másik zenekara mutatkozott be, a Vajda Band Emlékzenekar. Két számot adtak elő, a Dixieland blues-t és Michael Jackson népszerű szerzeményét, a Thrillert. A zenekar tagjai Tóth Sára, Molnár Tamara, Rónyai Dominik, Bacsa Zalán, Gácsi Gergő, Zima Dávid és Gyetvai Csongor. Pécsváradiné Tóth Anikó tanárnő zongorán, a zenekar vezetője, Juhász Gergő trombitán működött közre. A zenekarok tagjai közül többen egyben a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola növendékei is.

Az osztálytáncok sorát 12. C-sek kezdték, műsorszámuk az őserdők világába kalauzolta a nézőket. A 12. A osztály produkciója a High School Musical-eket idézte. A 12. B osztály az emberiség legfontosabb problémáját vitte színpadra, a világválságot. Felhívták a figyelmet arra, hogy együtt képesek vagyunk meggyógyítani bolygónkat. A fergeteges táncok koreográfiáját Kovács Krisztina és Kovács Zsanett készítette és tanította be.

A nagyszabású ünnepséget a végzősök közös éneke zárta, a 4street Mesélek a bornak című számát énekelték el. Bartus Bátor zongorán, Gácsi Gergő, Csatai Martin és Fonád Zoltán gitáron kísérte őket.

Végül lufik szálltak a magasba, jelképezve a végtelen lehetőségeket, amelyek végzős diákjaink előtt állnak.

Dr. Laukóné Adamik Edit szervező tanár

Exit mobile version