Menu
in ,

Közérdektelenség mellett zajló közmeghallgatással vette kezdetét 2023 első soros testületije Békésszentandráson

A 2023-as költségvetést tárgyalja Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete

A 2023-as költségvetést tárgyalja Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete (Fotó: Babák Zoltán)

Törvényi kötelezettségének eleget téve közmeghallgatáson bocsátotta a lakosok elé 2023-as költségvetését Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata. A testületi ülés előtt tartott eseményen Kis-Szujó Nikoletta ismertette a főbb sarokszámokat.

Adatai szerint az idei költségvetés nyitószáma 1,089 milliárd, ami majd 61 millióval több az előző évinél. Kiadási oldalon ennek 63,4 százaléka a működéshez szükséges, 35,4 százaléka a felhalmozási kiadások fedezetére szolgál. Bevételi oldalon ugyanezen két legjelentősebb sor 62,66 és 37,34 százalékon lett beállítva.

Megindult a Dinnyelaposi úttal kapcsolatos kifizetés, így az első részletből ki tudták egyenlíteni a kivitelező utolsó számláját, jelentette be Sinka Imre. Reméli, hogy egy hónapon belül el tudnak számolni a maradékkal is, és akkor látják, mennyi fog maradni a napelemes közvilágításra.

Farkasné Sinka Dóra, a Szociális, Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke beszámolt bizottsága átruházott hatáskörben végzett munkájáról. Eszerint öt fő részére ítéltek meg eseti települési támogatást összesen 25 ezer forint értékben.

Második napirendi pontként elfogadásra került Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának a közmeghallgatáson is elhangzott 2023-ra vonatkozó költségvetési rendelettervezete.

Közmeghallgatás Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 2023. január 31-i soros ülését megelőzően (Fotó: Babák Zoltán)

Hévizi Róbert, a Gazdasági és Turisztikai Bizottság elnöke elmondta, hónapok óta készítik az idei költségvetést. Az elmúlt év megszorításait tudták kezelni, de 2023 sem lesz könnyű, de ugyanezen gondolatmenet mentén haladnak tovább.

“Ha szorítana az idő bennünket, ez a költségtervezet már elfogadható lenne”,

jelentette ki Hévizi Róbert.

A 2023-as év rendezvényeinek naptára egy iránynak nagyon jó, de még biztos kiegészítésre fog kerülni, mondta Major Attila, a Környezetvédelmi, Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság elnöke. Úgy gondolja, hogy a civil-, illetve a sportegyesületek vezetőivel sikerült egy olyan rendezvénynaptárt létrehozni, ami a település javát fogja szolgálni.

A bejelentések között elsőként Sinka Imre polgármesterének 2023. évi szabadságolási ütemterve került a képviselők elé. A település első embere elmondta, a költségvetés elfogadásához igazodva szeretné kivenni februárban az áthozott napjait. Erre az évre 46 napja van, amiket főként a nyári, valamint a decemberi hivatali üzemmenethez igazodva szeretne kivenni.

Kötelező gyakorlat felvételi körzethatárok meghatározása. Ez a formai dolog ismét megtörtént.

Központi címnyilvántartó alapján elkezdték a közterület-elnevezések anomáliák rendezését, illetve az üdülőterületek számozásának reformját. Mint kiderült, van belőle bőven. Első körben a jelenlegi Darabos utca Darabos Sándor utca lesz, Kőröszug utcára változik a jelenlegi Köröszug utca. Nagyobb káosz van a Vértessy tér környékén, ami jelenleg Vértessy Mihály tér és Vértessy Ferenc tér néven is szerepel. Salamoni döntést hozott a testület, a közterület neve Vértessy tér lesz.

Egy felületen regisztrálva a lakosság a villanyszámla feltöltésével részt vehet az ingyenes lakossági LED-csereprogramban. Ehhez először az önkormányzatnak kell elindítani a programhoz való csatlakozást. Ezt a folyamatot a testület határozatával meg is tette. A teendőkről a későbbiekben fogják tájékoztatni a településen élőket.

30 darab kislevelű hársfával lett gazdagabb Szentandrás a Településfásítási program 2023 keretében. Ezek – a jelenlegi tervek szerint – az új Dinnyéslaposi út mellett kerülnek majd elültetésre.

Az elromlott fogászati szék javítási költsége az előzetes felmérés alapján körülbelül 700– 940 ezer forint. A testület támogatta a javításra e keret biztosítását. Sinka Imre polgármester elmondta, amennyiben a Magyar Falu Program keretében ismét megnyílik a lehetőség orvosi eszközök beszerzésére, élni fognak vele.

Lakossági bejelentés érkezett a Füzeskerti üdülősor útjának minőségéről. Az elmúlt években nagy építkezések zajlottak a Füzesben. Korábban kapott is egy javítóréteget az út – amit azóta a nagy gépek szintén szétvertek – ami egy későbbi mart aszfaltos réteg alapja lehetne. Nem ez az egyetlen probléma, a csapadékvíz elvezetését is meg kellene oldani. Az ennek a rendbetételére vázolt önkormányzati javaslatot a telektulajdonosok elutasítottak, hangzott el.

2023. január 31-i soros ülésén szavaz Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete (Fotó: Babák Zoltán)

Hévizi Róbert elmondta, minden évben van egy útjavítási keretösszeg, ami első sorban a belterületi utak javítására szolgál, de ebből az üdülőterületek útjait is ki szokták javítani. Zárójelben megjegyezte, jó lenne tudni, meddig zajlanak a Füzesben nagyobb szabású munkálatok, mert hiába készítenek el, javítanak ki valamit, a hatalmas gépek pillanatok alatt tönkre fogják tenni. “Öntjük a vizet egy olyan vödörbe, aminek nincs alja”, mondta. A településen belül ha valaki megrongálja az utat, ki szokta javítani. Ez mindannyiunkra nézve ajánlott”, zárta véleményét az illetékes gazdasági bizottság elnöke.

A települési leromlott utak kátyúzására 2 milliós keretösszeget fogadott el a testület.

2024 után óriási ugrás következhet be a közvilágítás áramszámlájában. Nem lehet tudni, mi jöhet még, célszerű korszerűsítéssel előre készülni, hogy ne lekapcsolás vagy az időintervallumos üzemeltetés legyen a megoldás. A testület egyhangúlag megszavazta ezt, illetve kiválasztották az akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói feladatok ellátására a legkedvezőbb ajánlatot adót.

Önkormányzati jármű – hulladékszállításra alkalmas egyedileg készített pótkocsi – értékesítését hagyta jóvá a testület.

Két ajánlat érkezett be a település intézményei számára végzendő üzemorvosi szolgáltatásra. Ezek közül a kedvezőbbet fogadták el.

Technikai módosításon esett át két, a települési események nyilvánosságát biztosító médiaszerződést, nevezetesen a Szarvasi Általános Informatikai Kft.-é és jelen sorok írójáé.

A testület kiegészítette a kupakgyűjtő szívben összejött 320 kilónyi kupak értékesítéséből befolyt összeget 50 ezer forintra.

LEADER pályázat megvalósítására beérkezett ajánlatok megtárgyalása során elfogadták a legkedvezőbbet. Magvalósítási határidőnek 2023 májusát szabták. Ennek során információs táblák lesznek kihelyezve a Gödény-halom felé, és sok utcanévtáblát is ki tudnak cserélni.

Az orvosi rendelő energetikai felülvizsgálatára, felmérésére beérkezett árajánlatok megtárgyalása után kiválasztották a legkedvezőbb ajánlatot adó Szél Ferenc energetikusét.

A Békésszentandrási Szövőüzem-múzeum és Szálloda termál-, hidegvíz- és csapadékvizének befogadói nyilatkozatát elfogadta a testület. A Környezetvédelmi, Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság nevében Major Attila elmondta, a hatóságok kiadták az engedélyeket, a bizottság tagjai megtekintették a beadvány tárgyát, ezért támogatásra javasolták.

Lakossági kérelem érkezett a Bartók Béla utca lakói részéről, hogy korlátozó táblát helyezzenek ki azért, hogy mezőgazdasági gépek csak célforgalomként hajthassanak be az utcába. Miután van vele párhuzamos mezőgazdasági út, így a településvezetés támogatta azt.

Kérelem érkezett a mázsaház bérlésére. Az előzményekről Sinka Imre elmondta, 2022 decemberében a tisztifőorvos úgy döntött, hogy kivonja a mérési pontok sorából a minimális kihasználtságú mázsaházat. A lakosság részéről jött egy igény, hogy egy-egy állat megmérésére karbantartásért cserébe használnák. Önkormányzati vagyont ingyenesen nem lehet bérbe adni, ezért a karbantartás mellé havi 1000 forint bérleti díjat kér a testület.

Az eladósorban levő 99 négyzetméteres Ligeti üdülősori telek vételárának 100 ezres csökkentését kérte egy vevőjelölt hivatkozva arra, hogy a rajta található villanykarók nagyban csökkentik annak használhatóságát. Kérelmét a testület egyhangúlag elutasította.

A Körös Művelődési Ház és Könyvtár 2023. évi költségvetésére 10 százalék béremelést szavaztak meg a képviselők.

A bejelentések bejelentésénél Major Attila tett három észrevételt.

Jelezte, hogy a Csokonai utcai buszmegállónál nem építettek be vízelvezetőt, ezért állandóan megáll a víz. Ezt kellene körbejárni, jelenteni kellene a küzútkezelőnek.

A Szent László utcán a Hunyadi és az Óvoda utcák között egyre jobban süllyed a térburkolat, leszakadt a széle. Véleménye szerint ez két ember egynapi munkájával ki lehetne javítani.

Szarvas-Szentandrás között a 44-es főúton esőben nem láthatók az útburkolati jelek. Meg kellene kérni a közútkezelőt ezekek fessék újra, mielőtt balesethez nem vezet.

Exit mobile version