Menu
in ,

Szarvasi táncosok a Néptáncantológián

A Tessedik Táncegyüttes a 2023. március 12-i Néptáncantológián

A Tessedik Táncegyüttes a 2023. március 12-i Néptáncantológián (Fotó: Majnik Zsolt)

A pandémia kezdete óta első ízben rendezte meg a Martin György Néptáncszövetség Néptáncantológia című műsorát. Ezen a március második vasárnapján tartott fesztiválon a tavalyi legjobbnak ítélt koreográfiáját mutathatta be az ország tucatnyi legjobb táncegyüttese.

A Budapesti Operettszínházban tartott Néptáncantológiára a tizenkettek közé meghívást kapott a Tessedik Néptáncegyüttes is. Oláh Eszter, Oláh Márkó és Szabó Róbert Ocsovai táncok című koreográfiáját a legelőkelőbb délutáni idősávban a legprofibb táncegyüttesek között adhatták elő.

“Erre a jeles gálára az ország legjobb táncegyüttesei kapnak meghívást. A táncosok műsorait látva büszkék lehettünk a szarvasi táncosokra, arra, hogy ott lehettünk ezen a délutánon”, fejezte ki büszkeségét Csasztvan András.

A Tessedik Táncegyüttes művészeti vezetői: Oláh Márkó és Bakró Erzsébet.

Fotó: Majnik Zsolt

Exit mobile version