Menu
in ,

Karate országos bajnokság: Szarvas az élen

A szarvasi karatecsapat a hétvégi SKI Országos Bajnokságon.

A szarvasi karatecsapat a hétvégi SKI Országos Bajnokságon.

Tizenkét arany-, három ezüst- és két bronzéremmel a küzdelem versenyszám összesítésének elején végeztek a szarvasi fiatalok, de sikerült tradicionális karatéban is két ezüstöt begyűjteniük.

A hétvégén huszonnégy egyesület 460 nevezésével került megrendezésre Vácon az SKI Országos Bajnokság. A szarvasiak szombat reggel hétkor találkoztak otthonuk, a Dél-Alföldi Regionális Karate Akadémia épülete előtt, hogy két mikrobuszt megtöltve 17 versenyzővel útra keljenek.

A nap a legkisebbek küzdelmeivel indult, korosztályról korosztályra haladva előre. Már az első harcok sikerrel zárultak, Valastyán Zsófia a dobogó tetejére állhatott, míg a még óvodás Dezső Léna az iskolások között indulva bronzéremmel zárt.

A legifjabb fiúk is sorra nyerték küzdelmeiket: Bagi Bence, Demeter László és Dezső Zalán nyakába is aranyérem került.

Egy korosztállyal feljebb Gulyás Zétény az első, míg Sutyinszki Ádám a második helyen végzett, a lányoknál Dula Réka lett harmadik.

Tóth Zalán mérkőzésén kétszer is tisztán talált, végül 2:2-es döntetlent követően a hosszabbításban maradt le a döntőről és bronzéremmel zárt.

Körösparti Zsombor is jelesre vizsgázott küzdeni akarásból, három nyertes mérkőzéssel megszerezte első országos aranyérmét.

A nagyobbaknál már nemzetközi rutinnal rendelkező versenyzőink léptek tatamira: Bagi Ádám, Müller Márton, Neumann Fábián és Ruzsinszki Balázs lábtechnikáikat megcsillogtatva sorra nyerték mérkőzéseiket és verekedték be magukat a döntőkbe, ahol aztán rendre el is hozták a trófeát.

A 13 éves lányoknál szarvasi házidöntő alakult ki: Szebegyinszki Rita és Bagosi Mariann is 2-2 mérkőzést megnyerve jutott a fináléba. A küzdelem itt is nagyon kiegyenlített volt, hol az egyikük, hol a másikuk talált, végül 2:2-es döntetlennel zárták a rendes játékidőt, és csak a hosszabbításban dőlt el az érmek sorsa, ezúttal Panka javára, Rita egy országos ezüstéremmel gazdagította kollekcióját.

A junioroknál még inkább érezhető volt a szarvasiak fölénye: Kerti Kelemen végig magabiztosan uralva mérkőzéseit begyűjtötte a szarvasiak tizenkettedik aranyát.

Felnőtt formagyakorlat versenyszámban Lovász Gergely ezüstérmes lett, míg a tradicionális yakusuku kumitében Jelen Róbert második.

Ezzel az eredménnyel az aranyérmek számában az UTE csapatával holtversenyben az élen végeztek a szarvasiak kumite, azaz küzdelem versenyszámban, csupán ezüstből gyűjtöttek kevesebbet a népes indulólétszámú budapesti csapatnál.

A sportolók felkészülését és versenyzését Borzi Balázs, Nagy Máté Ruzsinszki György és Lovász György edzők segítették.

Ruzsinszki György

Exit mobile version