Menu
in ,

Taekwon-do sikerek a Kick-Box Diákolimpia országos döntőjén

A hazai utánpótlás kick-box legnagyobb versenyére szinte az egész országból érkeztek általános- és középiskolás versenyzők, akik az iskolájukat, oktatási intézményeiket is képviselték.

Megyeszékhelyünk immáron hatodik alkalommal adott otthont a Kick-box Diákolimpia országos döntőjének melyre rekordszámú nevezés érkezett, hiszen több mint hatszázan indultak, hogy összemérhessék erejüket és tudásukat.

A hosszúra nyúlt fárasztó és színvonalas rendezvényen a Szarvasi Taekwon-do klub 7 versenyzője vett részt, akik 2 arany (Kovács Zétény, Bessenyei Domos) 3 ezüst és 7 bronzérmet szereztek. Ezek a helyezések értékes pontokat jelentenek, mivel ez nem csak a Diákolimpiai döntője, hanem rangsoroló válogatóverseny is az augusztusi utánpótlás Európa-bajnokságra, amelyet Isztambulban rendeznek.

Eredmények:

Gyermek korosztály:

Kovács Szabolcs (Szarvasi Gyakorló Általános Iskola)
Pointfighting II. hely

Serdülő korosztály:

Kovács Zétény (Szarvasi Gyakorló Általános Iskola)
Kick-light I. hely, Point fighting III. hely, Light-contact III. hely

Tusjak Milán (Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola)
Kick-light III. hely

Timár Nándor (Szarvasi Gyakorló Általános Iskola)
Kick-light II. hely, Light-Contact II. hely, Pointfighting III. hely

Poljak Zsombor (Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola)
Kick-light III. hely, Light-Contact III. hely

Varga Lőrinc (Szlovák Általános Iskola)
Kick-light V. hely, Light-Contact V. hely

Junior korosztály:

Bessenyei Domos (Vajda Péter Evangélikus Gimnázium)
Kick-light I. hely, Light contact III. hely

Gratulálunk a versenyzőknek!

Versenyfelkészítők: Tóth István 4.dan, Détár Előd 1.dan, Bessenyei Ferenc 1.dan

Bessenyei Ferenc

Exit mobile version