Menu
in ,

Rendhagyó versfolyam a múzeumban

Bődi Mária Áprily Lajos: Tavasz a Házsongárdi temetőben című versét hozta el hallgatóságának.

Bődi Mária Áprily Lajos: Tavasz a Házsongárdi temetőben című versét hozta el hallgatóságának (Fotó: Babák Zoltán)

163-an verseltek az – iskolai szünethez igazítva – április 12-én megrendezett nyolcórás Versmaratonon. Az esemény helyszíne is rendhagyó volt. A Városi Könyvtár épületének lezárása miatt a magyar költészet napján a Tessedik Sámuel Múzeumba várták a szervezők a versbarátokat.

Változatos volt az előadók sora, iskolásoktól kezdve a hivatali dolgozókon át baráti társaságokig, illetve egyéni versolvasókig terjedt a skála. A Tessedik Sámuel Múzeum mellett intézményi szinten vett részt a Szarvasi Polgármesteri Hivatal, a Székely és a Vajda, valamint az Erasmus+ keretében Kolozsvárról érkező egyetemi hallgatók, de delegált csoportot Szarvas Város Barátainak Köre is.

Ottjártunkkor a Cervinus Teátrum két művésze, Boronyák Gergely és Timkó János Petőfi kevésbé ismert versei közül válogatott. Őket Bődi Mária követte. Egyéni előadóként szerepelt rendezvényünkön Bődi Mária Áprily Lajos: Tavasz a Házsongárdi temetőben című versét hozta el hallgatóságának. Nem volt véletlen a versválasztása, Marika a Házsongárdi temető nagy ismerője. A verset kiegészítette Apáczai Csere János feleségéről, Aletta van der Maetről szóló információkkal. Lelkes Csaba, a Dó-RAY-Mi zenei szakkör vezetője saját verseiből olvasott fel hármat.

Exit mobile version