Menu
in ,

Keserű pirula a rangadón

Kiri Máté fejéről szedi le a labdát Nagy Bálint.

Kiri Máté fejéről szedi le a labdát Nagy Bálint (Fotó: Babák Zoltán)

Rangadót játszottak a Békés megyei I. osztály 21. fordulójában. A Szarvasi FC 1905 az OMTK ULE 1913-mal azonos pontszámmal az élen álló Végegyházi SE-t fogadta otthonában.

A vendégek Tanner Gergő révén szereztek vezetést a 10. percben. Egy hazai pontrúgást követő kontrából a vendégek támadója tisztán vihette kapura a labdát, volt öt másodperce eldönteni, hogy is juttassa át a kapujából szöget zárni kijövő Somogyi Pálon a labdát (0–1).

A mieink nem illetődtek meg a vendégek előnyszerzésén. A 20. perctől volt egy ideig a végegyházi térfélen folyt a játék, de a jól szervezett védelem hatástalanítani tudta a szarvasi lehetőségeket.

Tanner Gergő a 10. percben szerezte meg a végegyháziak vezetőgólját (Fotó: Kovács Bence)

A félidőre vendégvezetés mellett vonultak le a csapatok.

A második félidő 12. percében beálló Barna Viktor egy magasabb osztályban is megsüvegelendő csellel jutott át két védőn. A jobb lábával balra tolta a labdát és már pöckölte is azt két, ebben az osztályban a legjobbak közé számító végegyházi hátvéd között a tizenhatoson belülre, ahol hátulról szabálytalankodva vetettek véget szólójának. Sándor Gergő büntetőt ítélt, amit a szarvasi ítéletvégrehajtó, Bány Bence értékesített (63′ 1–1).

Bány Bence értékesítette a Barna Viktor által kiharcolt büntetőt (Fotó Babák Zoltán)

Valószínűleg a mérkőzést tétje miatt mindkét csapat nagyobb tempót diktált, mint amit 90 percig bírnának. Ezt hajszálnyival a végegyháziak bírták jobban. A 92. percben egy szélről a kapu előterébe adott labdára érkezett Dajcs Ádám, amit az üres kapuba fejelt, amivel beállította a fájó végeredményt (1–2).

“Nem ezen a gólon múlott. Ezt a meccset meg kellett volna nyernünk. Sokkal jobban fáj, hogy a 75. perctől a 90-ig olyan lehetőségeink voltak, amiket edzésen, meg más meccseken simán lejátszunk. Összességében ez egy jó mérkőzés volt, sok nézővel… csak megint mi vagyunk a vesztesek. Keserű pirula ez nekünk”, fogalmazott ifj. Somogyi János a mérkőzést követően.

Matematikai esély még bőven van, de a Szarvasi FC 1905 előtt álló két együttes szereplését tekintve reális esély szinte a nullára csökkent a dobogó legfelső fokához mérten, gyakorlatilag kétesélyessé szűkült a bajnokság, miután az másik rivális Orosházán tudta tartani mindhárom pontot.

“Istenigazából nem tudok ilyenkor haragudni a csapatra, mert jól játszottak, odatették magukat. Inkább az fáj, hogy évek óta úgy érezzük, hogy nincs szerencsénk ezeken a sorsdöntő mérkőzéseken, de ha ennyiszer nincs szerencséd, akkor lehet, hogy nem a szerencséről van szó, hanem másról. Az idénre is marad számunkra a megyei kupa meg a 2-3. hely a bajnokságban. Évek óta ezt tudjuk, valószínűleg azért, mert ennyit tud ez a csapat. Az nem véletlen, hogy negyedik éve így végzünk”, tette hozzá Janó.

Szarvasi FC 1905 – Végegyházi SE 1–2 (0–1)

Szarvas, 400 néző. Vezette: Sándor Gergő.

Szarvasi FC 1905: Somogyi Pál – Deli Lajos, Pilán Richárd, Zahorán Balázs, Kiri Máté – Simon Róbert, Furár Róbert, Zima Dániel – Czvalinga Márk, Magyar Martin – Bány Bence. Cserék: Köteles Attila, Moleri Roberto, Truczka Áron, Lénárt Ferenc. Edző: Somogyi János

Végegyháza: Nagy B. – Dajcs, Gyürki, Tóth B. (Borbély), Szántó, Szabó V., Gazsi (Bagyinszki), Simó, Bánfi (Rajsli), Tanner, Varga T. (Bojtos). Edző: Balázs József.

Gólszerző: Bány (63. – 11-esből), ill. Tanner (11.), Dajcs (92.).

Jók: Pilán Richárd, Simon Róbert, Barna Viktor, ill. Dajcs Ádám, Gyürki Máté, Szántó Mihály.

Somogyi János: Hatalmas iramot diktáltak a csapatok, aminek eredményeképp az utolsó negyedórára a pálya kettészakadt, ekkor volt három meccslabdánk, sajnos nem éltünk velük. Gratulálok a Végegyházának!

Balázs József: Mindkét oldalra eldőlhetett volna ez a mérkőzés. Nekünk a sors most visszaadta azt, amit Gyulán elvett.

Exit mobile version