Menu
in ,

Közbiztonságról szóló beszámolók és megoldandó egészségügyi feladatok a csabacsűdi testület előtt

Kondacs Zsolt tűzoltósági felügyelő, Bíró Zoltán tűzoltóparancsnok, Molnár József polgármester és Molnár Sándor rendőrkapitány a 2023. május 25-i testületi ülésen.

Kondacs Zsolt tűzoltósági felügyelő, Bíró Zoltán tűzoltóparancsnok, Molnár József polgármester és Molnár Sándor rendőrkapitány a 2023. május 25-i testületi ülésen. (Fotó: Babák Zoltán)

Május 25-én ülésezett Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata képviselő-testülete.

A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról írásban kiadott beszámolót megelőzően a rendőrség, a polgárőrség és a tűzoltóság beszámolóit hallgatták meg a képviselők.

Elsőként Molnár Sándor rendőr alezredes, kapitányságvezető egészítette ki Csabacsűd bűnügyi helyzetéről írásban tett beszámolóját.

Csabacsűdöt nyugodt kis településként jellemezte, ahol mindösszesen kilenc bűncselekmény történt 2022-ben, pont annyi, mint az azt megelőző évben. A rendőrség célja az, hogy a 2024-es beszámolóban ennél még kisebb számról, még rövidebben tudjon beszámolni.

A polgárőrség munkáját Szloszjár János ismertette. Sajnos korosodik a a csapat, mondta, 18-ról 13-ra csökkent a létszám, de sikerült három új főt beszervezni. A lakosság segíti a munkájukat, a rendőrség járőrei a településen komoly visszatartó erőt jelentnek, állapította meg rövid kiegészítésében.

Bíró Zoltán tűzoltó alezredes, tűzoltóparancsnok elmondta, Csabacsűdön öt, tíz, de akár tizenöt éves ciklust vizsgálva is hasonlóan alacsony számokat mutat a statisztika. 10-12 esemény fele tűzeset, a másik fele műszaki mentésekből tevődik össze.

Az önkormányzati vagyonról, illetve az azok feletti rendelkezésről szóló rendeleten a forgalomképtelen törzsvagyon csoportjában a Magyar Falu Program keretében felújított a Dózsa utca, a temetői parkolók kialakítása, az urnafal elkészítése, illetve a járdaépítések, a korlátozottan forgalomképes törzsvagyon kategóriában az Idősek klubja felújítása, az ivóvízhálózat korszerűsítése, illetve a szennyvíztelepen történt rekonstrukciós munkák, a forgalomképes törzsvagyon csoportban a szolgáltatói házon végzett felújítás okán vált szükségessé módosítani.

A közterületek elnevezésével kapcsolatban a technikai jellegű átvezetések mellett néhány változtatást kellett tenni az ide vonatkozó önkormányzati rendeletben, hogy az ne ütközzön felsőbb szintű szabályozással. Ilyen a sarki telkek számozásával kapcsolatos változás, miszerint egy több közterülettel érintkező ingatlan házszámát a fő homlokzat felől eső közterület határozza meg.

Elfogadták a Szociális Intézmény és Konyha 2022-es költségvetésének végrehajtásáról, valamint a gazdálkodásáról szóló beszámolót. Bencsik Gábor gazdasági vezető elmondta, a 99 milliós bevételtől mintegy másfél millióval kevesebb kiadás realizálódott.

Az önkormányzat gazdálkodásáról, illetve a költségvetési rendelet végrehajtásáról szóló beszámoló előterjesztése során elhangzott, az eredeti költségvetési főösszeg 376 millióról az év közbeni módosítások eredményeként 524 millióra emelkedett. A működési bevételek 72 százaléka származott állami forrásból. Iparűzési adóból a 21,6 százalékkal folyt be több az előző évihez képest, míg a többi adónemben nem történt jelentős változás.

A gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok végrehajtásáról 16 oldalas részletes beszámoló készült, benne részletesen a családoknak nyújtott szociális és gyermekjóléti támogatásokkal. A beszámolóból kiderült, hogy a település 2022. január 1-i lakosságszáma 1697 fő volt, közülük 268 18 év alatti.

Pályázatokkal kapcsolatban az Élhető települések Top Plusz kiírásban belterületi zöld infrastruktúra fejlesztésére megnyílt pályázatban a Petői és Iskola utcák sarkán levő rendezvénytérnek a füvesítését, fásítását, az ivókút környékének térkövezését, ill. Petőfi utcai részen egy olyan parkolórész kialakítását céloznák meg. Meghatározták a konzorciumi partnert, valamint azok cégek listáját, akiktől ajánlatot kérnek a kivitelezésre. Meghatározásra került azon cégek köre, amiktől a belterületi utak fejlesztésének műszaki ellenőrzésére és a nyilvánosság biztosítására ajánlatokat kérnek be.

A stabilitási törvény szabályozza az önkormányzatok adósságot keletkeztető ügyletek, így a hitelfelvétel, illetve a kötvénykibocsátás saját bevételekhez kötött maximumát, amit – bár a költségvetés része – külön kitekintő határozatban kell elfogadni. Csabacsűd sem hitelt nem vett fel, sem kötvényt nem bocsátott ki a korábbi években, és ezt továbbra sem tervezi, így itt nullás sorok szerepelnek.

A bejelentések között elsőként az Ótemplomi Szeretetszolgálat családi napközi létrehozására történő megkeresését tárgyalták a képviselők. Kerek Mihály elmondta, társulási ülésen is visszatérő kérdés néhány gyerek elhelyezése, lehet, hogy ez lenne a megoldás arra, hogy ezek a gyerekek Csabacsűdön maradjanak óvodába is. A tájékozódás nem kerül semmibe. Nézzék meg, tudnak-e önkormányzati ingatlanban helyet biztosítani. A képviselők megbízták Molnár József polgármestert az egyeztetések megkezdésére.

A vágóhíd szennyvízelvezetésének a települési hálózatra kötéséhez és az előtisztított szennyvíz szennyvízkezelőbe történő vezetéséhez az üzemeltető az önkormányzat tulajdonosi hozzájárulását kérte.

A Szabadság u. 62. alatti üzlet tulajdonosa 10 nm-en kiülő létesítéséhez közterület díjmentes használatát kérte az önkormányzattól. A terület, illetve az árok esetleges lefedését illetően merült fel kérdés a képviselők között. Elvi határozatot fogadtak el, de helyszínrajzot kérnek, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a közlekedő utak akadálytalanul járhatók maradnak-e.

Szita Károly kereste meg az önkormányzatot azzal, hogy csatlakozzanak a Békepárti nyilatkozatot. Míg minden korábbi pont egyhangú igen mellett ment át a testületen, ezt a nyilatkozatot 5 igen 1 tartózkodás mellet fogadták el.

Visszakerültek az eltulajdonított holmik, amit az orvosi lakásból április végén egy látogató elvitt.

Augusztus hónaptól felmondta határozatlan idejű szerződését Janurik István háziorvos.
Augusztus 31-ével dr. Fejes Csaba megszünteti fogorvosi tevékenységét. Szeretnék, ha a három érintett település, Csabacsűd, Örménykút és Kardos közös ülésen tárgyalná meg, hogyan legyen tovább.

Hosszabb együttgondolkodást igényelt a képviselőktől a dr. Ijjas Lajos László elhunyta miatt a háziorvosi ellátásban keletkezett űr betöltése. Ennek során körvonalazódni kezdtek az önkormányzat részéről vállalható keretek.

Exit mobile version