Menu
in ,

Prológ János vitézzel

A Szent István Filharmonikusok előadásában a János vitézzel nyitott a Szarvasi Vízi Színház 13. nyári évada. (Fotó: Babák Zoltán)

A Szent István Filharmonikusok előadásában a János vitézzel nyitott a Szarvasi Vízi Színház 13. nyári évada. (Fotó: Babák Zoltán)

Június 13-án, kedden este telt házzal nyitotta meg kapuit a Szarvasi Vízi Színház, amely a Szent István Filharmonikusok és a Cervinus Teátrum szervezésében mutatta be Bakonyi Károly- Heltai Jenő – Kacsóh Pongrác daljátékát, a János vitézt, amely Petőfi Sándor elbeszélő költeménye alapján készült.

A színpad benépesült, hiszen a Szent István Filharmonikusok nagy létszámú zenekara a színpad bal oldalát töltötte meg. A Vízi Színház életében először szimfonikus zenekar kísért végig egy előadást. A zenkart Záborszky Kálmán, Kossuth-díjas karmester vezényelte, aki a zenekar művészeti vezetője is.

A nézőket és a zenekart Babák Mihály, Szarvas Város polgármestere és Csasztvan András, a Cervinus Teátrum igazgatója köszöntötte.

A Szent István Filharmonikusok hívta életre a Pastorale-sorozatot, amely célja: „kulcsot adni a művészetek kincsesházához, valódi értéket közvetíteni magas minőségben, közelebb hozni, érthetőbbé és átérezhetőbbé tenni a zenét és a társművészeteket, közösen megélhető nemes örömet adni a családoknak.” A sorozat mottója: „Zene, tánc, kép élmény, ismeret, öröm!”

„A 2023-as Pastorale-sorozat zenés színházi előadásán, a 200 éve született nagy költőre, Petőfi Sándorra és a 150 éve született Kacsóh Pongrácra emlékezünk „közös” alkotásukkal, a János vitéz című daljátékkal” – olvasható a szinopszisban.

A mesélő, Solymosi Tari Emőke, Széchenyi-díjas zenetörténész, a Pastorale-sorozat szerkesztője, műsorvezetője a darab születésével kezdte. A mű szövegkönyvét Bakonyi Károly írta, a zene megírására pedig eredetileg Sztojanovits Jenő kapott megbízást, de túl lassan dolgozott, ezért visszalépett. Ezután keresték meg Kacsóh Pongrácot, aki a Csipkerózsika című daljátékával már bizonyított. Kacsóh gyorsan elkészítette a zenét, amelyhez Heltai Jenőt kérték fel szövegírásra. A két szerző inspirálta egymást, így újabb és újabb dalok születtek. A bemutatóra 1904-ben a Beöthy László vezette Király Színházban került sor, érdekessége, hogy az igazgató, Fedák Sárinak Iluska és a francia királylány szerepét szánta, ő azonban a szövegkönyv elolvasása után Kukorica Jancsi szerepét kérte.

Beöthy eleget tett az ünnepelt színésznő kívánságának, így az 1904 novemberében bemutatott előadáson Fedák Sári játszotta Kukorica Jancsi/János vitéz szerepét, mely élete egyik legnagyobb sikerét jelentette.

Iluskát Medgyaszay Vilma, a francia királykisasszonyt Szamosi Elza, Bagót Papp Miska alakította.

Az eredeti mű három felvonásos, és vége nem a Petőfi által írt tündérországi befejezés, ugyanis a daljáték végére Jancsi és Iluska Bagó után hazamegy kicsiny falujukba.
Gémes Katalin rendező a mesélő szerepét a jelenetek közötti történések krónikásaként vonta be a játékba.

Megható, vidám, szomorú, megmosolyogtató előadást láttunk, szinte díszlet nélkül. Nem is volt rá szükség, hiszen a színészek játéka feledtetett mindent. Kurorica Jancsi / János vitéz – Erdős Róbert, Iluska – Lökösházi Mária, Bagó – Fülep Máté, Mostoha – Csonka Zsuzsanna, a francia király – Szolnoki Tibor, a francia királylány – Gál Gabriella, a Strázsamester szerepében Csák Ádámot láthattuk.

A daljátékban a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium Ének Tanszakának Kórusa, és a Honvéd Férfikar művészei közreműködtek.

Szép, maradandó élményt szereztek a Pastorale-sorozat gazdái a nézőknek, nemcsak a felnőtteknek, hanem a benkás diákoknak is, akik szép számmal ültek a nézőtéren. Remélem, teljesül Solymosi Tari Emőke vágya, sokan leveszik az eredeti elbeszélő költeményt a polcról és újra elolvassák.

Jó kezdet a 2023-as nyári évadhoz!

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

P.S. Még egy gondolat. Melis György, aki 1923. július 2-án született, énekelte Bagó szerepét, amelyet hangfelvétel is őriz. A Cervinus Művészeti Fesztivál keretében Szarvas város napján gálával emlékeznek majd az operaénekesre.

Exit mobile version