Menu
in ,

Tizenharmadszor is elkezdődött a Csoda!

Megkezdődött a Szarvasi Vízi Színház 13. évada.

Megkezdődött a Szarvasi Vízi Színház 13. évada. (Fotó: Babák Zoltán)

Június 13-án hivatalosan is megkezdődött a tizenharmadik nyári évad a Vízi Színház életében. Fekete Péter, a FNC főigazgatója, a színház egyik házigazdája köszöntötte a nézőket. A művészek beénekeltek, a műszak is tette a dolgát, jómagam hatkor megérkeztem és „elállítottam az esőt”. Minden készen állt arra, hogy a rövid köszöntők után elindulhasson a nyári szezon.

Babák Mihály, Szarvas Város polgármestere a tizenharmadik szezont megelőző előkészületek nehézségeiről, de a város optimista hozzáállásról beszélt, emlékeztetve arra, hogy álmaink, ha nagyon akarjuk, megvalósulnak. A színház jó kezekben van, hiszen a MTT, a Jókai Színház és a Cervinus Teátrum hármasa jól működik.

Domonkos László, Szarvas Város Díszpolgára ünnepként tekint a mai estére, ahol nyitott szívvel, és nyitott szemmel kell lenni, hogy átélhessük a csodát. Szarvas szeret vendégeket fogadni, ezt köszöni a városnak.

Dr. Szabó Károlyné, a MTT ügyvezetője már januártól szervezte a programokat, reméli, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő előadást. Elmondta, minden vendégművész szeret Szarvason lenni. Szép nyarat kíván mindenkinek.

Csasztvan András, a Cervinus Teátrum ügyvető igazgatója is a hármas egység fontosságát emelte ki, majd ismertette a Cervinus Fesztivál programját, ahol saját darabok és meghívott előadások is helyet kaptak.

Fekete Péter is a csodáról szólt, mert Magyarországon biztosan, de Közép-Európában is egyedülálló, hogy minden este produkció várja a nézőket egy nyári színházi térben. Elmondta, hogy lesznek cirkuszi előadások, itt lesz a Baross Imre Artista Művészi Akadémia és a FNC is egy-egy fellépéssel, utóbbi próbanapja ingyenes lesz.

Seregi Zoltán, a Jókai Színház igazgatója szerint a Vízi Színház maga a csoda! A környezet, a nézők, a résztvevő művészek és a mai előadás is!

Fekete Péter bemutatta Vörös Zsolt jelnyelvei tolmácsot, aki a nyitó előadást megtekintő hallássérült nézőket segíti, hogy ők is átélhessék a színház csodáját.

A CSODA elkezdődött!

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version