Menu
in ,

Érzések a művészek és a nézők között

Szinetár Dóra és Kocsis Dénes a "Deja Vu – Érzések" című előadáson 2023. június 29-én.

Szinetár Dóra és Kocsis Dénes a "Deja Vu – Érzések" című előadáson 2023. június 29-én. (Fotó: Babák Zoltán)

Június 29-én, csütörtökön este érzelemtől nem mentes koncertet láthattunk három kiváló művész – Szinetár Dóra, Kocsis Dénes színművészek és Kovács Adrián zeneművész, zeneszerző előadásában a Szarvasi Vízi Színházban. Közvetlen, profi, igényesen összeállított és előadott, emberi előadást láttunk. Az emberi azt jelenti, hogy a három művész a közönségért volt a színpadon, nekik akartak megfelelni, tették ezt csodálatos hangjukkal, kulturált modorukkal, igényes előadóképességükkel, a dalok közben mesélt történetekkel, néha egymást ugratva, de érezhető volt a szeretet, az egymás és a közönség tisztelete.

„Deja Vu – Érzések”

Az előadás címe „Deja Vu – Érzések”, ami eredetileg Gubik Petra, Kocsis Dénes és Kovács Adrián estje, de Gubik Petra tegnap nem ért rá, ezért Szinetár Dóra „ugrott” be (nem először). Az eredeti koncepció az, hogy Petra és Dénes sok előadásban játszik együtt az Operettszínházban, ezért a közös párbeszéd témája egy esten adott – a közösen átélt élmények. Nos, Dóra és Dénes nem játszottak együtt színpadon, illetve egy nagyon rövid jelenetben, de szövegük akkor nem volt. Most pótolták, mert nagyon jókedvűen, szeretettel beszéltek dalokról, darabokról, amelyek Dóra és Dénes számára jelentős valamilyen érzelmi okból.

Azért voltak közös pontok, ha nem is egyidőben, de játszottak ugyanabban az előadásban.

Énekeltek olyan dalokat is, amelyek valamilyen okból fontos számukra vagy amit nem játszhattak el, azért van jelentősége érzelmileg életükben. Mindezt szeretettel, káprázatos előadásban, humorral, érzelmekkel telve.

Kovács Adrián nemcsak kísérte a két művészt, hanem megmutatta virtuozitását is. A közönségtől négy musical címet, és a négy musical egy-egy dalát kérte Kocsis Dénes, amit Adrián egy műben összekomponálva adott elő bravúrosan!

Az előadás folyamán voltak nagyon komoly és nagyon vicces pillanatok, éppen úgy, mint egy nagyon jó társaság beszélgetésein. De fontos volt a zene is, hallhattunk ismert és kevésbé játszott musical részleteket, francia sanzont, és magyar különleges dalokat. Így együtt volt nagyon kerek, fantasztikusan jó az előadás.

A művészek a színpadon jól érezték magukat, a közönség szintén! Kell ennél több? Nagyon szép este volt!

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version