Menu
in ,

Füzeskerti teniszverseny hetedszer

Szalontai György átadja a az érmet a férfiak amatőr egyéni második helyezettjének, Budai Leventének.

Szalontai György átadja a az érmet a férfiak amatőr egyéni második helyezettjének, Budai Leventének. (Fotó: Babák Zoltán)

Június elejétől idén hetedszer bonyolították le Békésszentandráson a hagyományos Füzesi villanyfényes amatőr és nyílt teniszverseny küzdelmeit. Az ünnepélyes eredményhirdetést szombaton tartották meg a 44-es főút Holt-Körös hídjától karnyújtásnyira fekvő Füzeskerti Apartmanházban.

Eddig a rendezvény sajátosságát az szolgáltatta, hogy minden mérkőzést villanyfény mellett játszottak. Ebben az évben azonban kényszerű okokból szakítottak a hagyományokkal.

– A jelentősen növekvő energiaárak sajnos rákényszerítettek bennünket, hogy időben előrehozzuk a programot és a hosszú napokat. Mindez a munkahelyi elfoglaltságok miatt nem mindenkinek kedvezett, de végül zavartalanul le tudtuk bonyolítani a rendezvényt – ismertette Szalontai György, az esemény ötletgazdája és mozgatórugója.

A Füzeskerti Apartmanház és két teniszpályája a háromból. (Fotó: Babák Zoltán)

Az esemény töretlen népszerűségnek örvend a környező települések és a helyben nyaralók számára, ezt jelzi, hogy összesen 122 mérkőzést játszottak le, amíg kialakultak a végeredmények. Összesen öt kategóriában köszöntöttek győztest, és arról is döntés született, hogy a rendezvény jövőre sem marad el.

A verseny végeredménye. Férfiak. Nyílt egyéni: 1. Parczen Benedek, 2. Ott Lívia, 3. Gergely Dániel és Ott Ákos. Amatőr egyéni: 1. Lajkó Tibor, 2. Budai Levente, 3. Sipos Zoltán és Truczka Tamás. 60 év felettiek: 1. Szalontai György, 2. Szuromi Zoltán, 3. Korbely István. Páros: 1. Kasik Árpád, Opauszki Botond, 2. Lajkó Tibor, Makai Sándor, 3. Balázs Béla, Mrsan György és Kozák Balázs, Sipos Zoltán. Vegyes páros: 1. Ott Lívia, Kozma Kristóf, 2. Budai Luca, Budai Levente, 3. Balczó Edit, Sipos Zoltán.

Exit mobile version