Menu
in ,

Melis János rendhagyó Munkácsy tárlatvezetésével kezdődött a második félidő

Dr. Melis János és Munkácsy Mihály.

Dr. Melis János és Munkácsy Mihály. (Fotó: Babák Zoltán)

Dr. Melis János, Szarvas város címzetes főjegyzőjének szubjektív tárlatvezetésével nyitott a Munkácsy MOST kiállítás második félideje az elmúlt szombaton.

Mit is mondhat egy jogász egy festőről? A nagy TikTok rajongó dr. Melis Jánoson nem fogott ki a feladat, azt a Munkácsyt ismertette meg hallgatóságával, aki, mint mondta, korának celebje volt, akit korának közönsége akkora szeretettel és tisztelettel vett körül, mint ahogy az történik ma is a hírességek esetében.

Sok téves információ kering Munkácsyról, ezek közül sokat tisztázott a megye egyetlen – egyben utolsó – címzetes főjegyzője, ugyanakkor érdekes tényre hívta fel a figyelmet, amit a nézők között álló Timkó János megfigyelésére alapozott. Eszerint Munkácsy egyébként vibráló színvilágú szalonképein csak azokat a részleteket festette meg, amik érdekelték. Érdekes mód ilyenek a függönyök, a súlyos drapériák. A nézők között álló Timkó János megfigyelését osztotta meg közönségével, aki azt vette észre, hogy azokat olyan részletességgel dogozta ki, hogy az ember szinte érezte a súlyukat, ahogy ráomlik.

Munkácsy érdeklődési körén kívül estek az emberi kezek. Azokat néhány ecsetvonással elintézte. Miután erre felhívta a figyelmet dr. Melis János, jobban megnéztük a képeket, és tényleg, talán van olyan is, ahol nem is jön ki az öt ujj.

A Munkácsy MOST második félidejéhez értünk. A néhány napos szünetben a képek majd felét lecserélték a Munkácsy Alapítvány munkatársai, így azoknak is tartogat új látnivalókat, akik az első félben már látták azt.

Exit mobile version