Menu
in ,

Évadzárás díjkiosztó gálával

Szabó László évadbúcsúztató szelfit készít a díjazottakkal és a közreműködőkkel.

Szabó László évadbúcsúztató szelfit készít a díjazottakkal és a közreműködőkkel. (Fotó: Babák Zoltán)

Hétfőn este hivatalosan is véget ért a Magyar Teátrumi Társaság 13. évadának hatvanöt napja, amiből tizennégy napot a Cervinus Teátrum szervezésében láthatott a Szarvasi Vízi Színház közönsége. Az utolsó estén a XII. Magyar Teátrumi Nyári Fesztivál tizennégy versenyprogramjának legjobbjait díjazták (az első évben még nem volt fesztivál), ami ebben az esetben sem volt könnyű feladat, mert hét ember természetesen más-más szempontokat figyel, más-más vonja magára a figyelmét az előadásokon, az előadások pedig nagyon jók voltak. A zsűri tagjai: dr. Kutas Ferenc – a zsűri elnöke, Babák Mihály, Dr. Melis János, Mihaleczné Kovács Mária, Földesi Zoltán, Gombárné Bata Mária és Galambos Edit.

A 65 nap alatt összesen 31 fizetős előadást láthatott a közönség, amiből tizennégyet fesztiválelőadás keretében, ez 12 színház produkciója volt, amelyből kettő mesejáték. A nyári évadban összesen 7 mesével és 1 gyermekkoncerttel várták a jövő színházi nézőit. 34 pedig a nézők számára térítésmentes, azonban nyilván a fellépő művészeknek fizetni kell, ezt a fizetős előadások nyereségéből forgatják vissza, ami kezdetektől így van.

Sok érdekesség volt ebben az évben is. Már hagyományos a művészi cirkusz Szarvason, amely a Fővárosi Nagycirkusz produkciója, de a Baross Imre Artistaképzősök is évente bemutatják végzős növendékeiket. A Monte Cristo Grófja 2012-óta levehetetlen, ezért a legtöbbet játszott előadás Szarvason, és mindig állva tapsol a közönség az előadás végén, de ez a nyáron többször is így volt szerencsére, többek között az előbb említett FNC produkciójánál is. De több állótapssal végződő előadás is volt, amelyek különlegesek voltak valamiért, például Pintér Tibor Lovasszínháza, vagy Janza Kata és Polyák Lila koncertje, a Klamazoo, Hernádi Judittal és Kern Andrással, a Deja Vu – Érzések, Szinetár Dórával és Kocsis Dénessel. A fesztivál műsorai közül is több is kiemelkedett, A feleség negyvennél kezdődik, A vörös lámpás ház, a Szibériai csárdás, a Lady Oscar, a Tombol az erény, a Primadonnák, az Édes Anna, és Szűcs Nelli Fedák Sáriról szóló monodrámája. Az utóbbi kettőnek azért örültem, mert drámát is kell néha belecsempészni a nyári estékbe. A nyár a vidámságról szól, és sok igényesen rendezett vígjátékot, bohózatot láthattunk, de azt érzékelem a drámára is fogékonyak az emberek. A Szibériai csárdás éppen a kettő ötvözete, a nevetésé és a könnyeké.

A zsűri díjait kapták, vagyis a legjobb-

  • előadás Szibériai csárdás, József Attila Színház, a díjat Nemcsák Károly a Színház igazgatója vette át
  • rendező Cseke Péter, Tombol az erény / Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • alakítás Szűcs Nelli, Fedák Sári / Fedák Sári megformálásáért / Nemzeti Színház
  • női főszereplő Kubik Anna, A bűvös szék, Miniszter asszony szerepéért / Karinthy Színház
  • női főszereplő Komáromi Anett, Lady Oscar Clara szerepéért / Jókai Színház
  • férfi főszereplő Járai Máté, Primadonnák, Jack Gable szerepéért / Győri Nemzeti Színház
  • női mellékszereplő Gregor Bernadett, A feleség negyvennél kezdődik, Betti Dixon szerepéért / Fórum Színház, a díjat Németh Kristóf, a Fórum Színház igazgatója vette át
  • férfi mellékszereplő Boronyák Gergely, Édes Anna, Vizy Kornél szerepéért / Cervinus Teátrum
  • mese HÓKIRÁLYNŐ / Turay Ida Színház, a díjat átvette Vanya Tímea, a Hókirálynő címszereplője.

Minden évben szarvasi díjakat is átadnak. Szarvas város díjai:

  • Fiatal tehetségek Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium növendékei a díjatKovács Gábor Dénes igazgató vette át
  • Legígéretesebb fiatal tehetség Kiss Viktória Édes Anna szerepéért / Cervinus Teátrum
  • Legjobb hátteres Festő Zoltán fénytechnikus / Jókai Színház
  • Legjobb hátteres Balázs Henrietta jelmezfelelős / Cervinus Teátrum
  • Szarvas Város Barátainak Köre nevében, Dr. Dezső István egy hatalmas ajándékkosarat adott át a Békéscsabai Jókai Színháznak, amit Seregi Zoltán igazgató úr vett át.

A díjakat átadta: Babák Mihály, Szarvas város polgármestere, dr. Domokos László, Szarvas város díszpolgára, Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója, Dankó Béla országgyűlési képviselő, dr. Szabó Károlyné, a Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, Szabó László, a Teátrumi Társaság titkára, Csasztvan András, a Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatója, dr. Dósa Zsuzsa, a Cervinus Teátrum művészeti igazgatója, dr. Kutas Ferenc, a fesztiválzsűri elnöke és dr. Dezső István.

A díjak átadása közeben a Jókai Színház színészei: Nagy Róbert, Csonka Dóra, Liszi Melinda, Nádra Kitti, Kiss Viktória, Lehoczki Orsolya, Puskás Dániel, Lévai Attila, Király M. Alexandra, Fazekas Döniz és Medovarszki Petra énekeltek táncoltak. Nagyon szépen összeállított műsort láthattunk, amibe a fellépők szívüket, lelküket beleadták. Ismert musicalek dalait hallhattuk tőlük: Sakk, Greatest show, Grease, Rebecca, Apácák, A párizsi Notre Dame, Mamma Mia és a Monte Cristó Grófja – legszebb dalait válogatták. Nem csak a földön, de a magasban, karikán A párizsi Notre Dame egyik betétdala alatt légiesen, gyönyörűen „táncolt” Földes Roxána. Az I have a dream című dalt acapella énekelte Kiss Viktória!

Három vendégművésznek is örülhetett a közönség, Gulyás Attila kedvencétől Michael Bublétól a Feeling good című dalt választotta és persze ő énekelte a MCG Róma című dalát is. Timkó János a Jézus Krisztus Szupersztárból a Getshemane gyönyörű, megható dalát hozta a gálára, Schupp Gabriella a Dreamgirls című musicalből az One night only-t énekelte csodálatosan. Mindhárman kimagasló hanggal, átéléssel adták elő dalaikat.

A díjátadások közben Babák Mihály Szarvas Város polgármestere nyilvánosan is bemutatta dr. Dósa Zsuzsát, aki sikeres pályázatával november 1-jétől a Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatója lesz.

A NEWJSÁG és a magam nevében szeretettel gratulálok a díjazott művészeknek, alkotóknak a díjhoz, és dr. Dósa Zsuzsának a kinevezéséhez! Köszönet dr. Szabó Károlynénak, Marcsinak a MTT ügyvezetőjének és Seregi Zoltánnak a nyári évad szervezésért, dr. Dósa Zsuzsának a Cervinus Művészeti Fesztivál összeállításáért. Fekete Péternek pedig köszönet azért, mert tizenharmadik éve szívügyének tekinti a Szarvasi Vízi Színházat.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version