Menu
in

Emlékezés a kitelepítettekről

Fáth József polgármester és dr. Lipcseiné Czifra Magdolna.

Fáth József polgármester és dr. Lipcseiné Czifra Magdolna.

A szülőfalumban, Somogyhárságyon (Szigetvár mellett) emlékművet avattak a kitelepítés 75. évfordulójára augusztus 20-án.

Boldog voltam, hogy-e jeles eseményre meghívást, illetve felkérést kaptam, hogy szavaljam el „A kitelepítettekért” c. versemet.

Az emlékmű a temetőben került felállításra, ahol édesapám és a nagyszüleim is nyugszanak.

Fáth József polgármesternek és Kecskeméti-Hodossy Erzsébet főszervezőnek köszönhetően egy nívós és megható rendezvénynek lehettem részese. A kitelepítettek leszármazottai nagy számban jöttek el az ország minden részéről, és könnyesen gondoltunk vissza a kitelepítés szörnyűségeit átélt elődeinkre.

Édesanyám szüleit Szarvasra, édesapám szüleit pedig 350 kilométerrel távolabb, Somogyhárságyra telepítették ki Udvardról.

A felavatott emlékművet Molnár Attila somogyhárságyi plébános szentelte meg, majd ezt követően egy szívélyes vendéglátással egybekötött beszélgetéssel zárult az ünnepség.

Ahol így őrzik az elődök emlékét, oda jó „hazajárni”.

Dr. Lipcseiné Czifra Magdolna

Exit mobile version