Menu
in ,

2 aranyat, 3 ezüstöt és 2 bronzot hoztak a karatésok Horvátországból

Nemzetközi versenyen bizonyítottak karatésaink

11 ország 130 egyesületének 1.100 versenyzője indult szombaton Csáktornyán a szezon első megmérettetésén a 27. Medimurje Openen. A szarvasi kisbusz reggel 5:30-kor indult a karateakadémia elől kilenc fővel, hogy a 10:45-ös kezdést már bemelegedve várják a helyszínen az érintettek.

Elsőként a múlt héten shotokan vb-érmes Bagi Ádám küzdött. Ezúttal is bizonyította rátermettségét és három győztes mérkőzéssel a döntőbe verekedte magát, ahol a legfényesebb érmet szerezte meg.

Ugyanebben az időben kezdett Frankó Dani is a +84kg-osoknál, aki szintén a döntőbe jutott, ám innen horvát ellenfele került ki ezúttal győztesen..

Ezután a lányok következtek. Szebegyinszki Rita először hátrányba került, majd kiegyenlített, ugyanez később még egyszer megtörtént, sőt egy fejrúgás is talált, csak a sebessége nem volt elég a pontszerzéshez, így az első szerzett pont előnyével ellenfele ment tovább, Ritának maradt az 5. hely. A kadetek között már gyorsabb és magabiztosabb volt, kijavította a hibáját, nyerte is az első mérkőzését, ám az éremszerzésig sajnos nem jutott el ezúttal.

Bagosi Marianna a 13-14 évesek felső súlycsoportjában sikerrel vette az akadályt, döntőbe jutott, végül ezüstéremmel zárt. A kadetek között ő is nyerte első meccsét, azonban csapattársához hasonlóan itt Pankát is megállították a második körben.

Ruzsinszki Balázs a 13-14 évesek táborában négy nyert mérkőzéssel a dobogó tetejére állhatott. A kadetek között az első mérkőzésen ellenfele bizonyult jobbnak, aki később meg is nyerte a versenyt, így Balázs a vigaszágon javíthatott, ahol sikerült is elhoznia a bronzérmet.

Kerti Kelemen az U21-esek között ezúttal nem tudta megtalálni az ellenszert ellenfelével szemben, így elmaradt a továbbjutás.

György Dániel a 2022-es Eb-döntőt játszotta újra Garibovic ellen, jó találatai voltak, ám a hazai pályán a horvát tudott jobban érvényesülni, így versenyzőnk a dobogó harmadik fokára állhatott.

Nagy Máté U21-ben két nyert mérkőzéssel került a döntőbe, ezúttal ezüstéremmel gazdagítva csapatát.

Versenyzőink a hétvégét a Budapest Openre felkészülő edzőtáborral töltik, a foglalkozások között kilátogatva a Szilvanapok forgatagába.

Ruzsinszki György edző

Exit mobile version