Menu
in ,

Biztatóan indult a szezon utánpótlás asztaliteniszezőinknek

A nyár végén tartották meg a szezon első országos versenyét az utánpótláskorú asztaliteniszezőknek. A Demeter Lehel ASE ezúttal négy fővel jelent meg ezen a viadalon, ahol Magyari Milán, Hortobágyi Bálint, Botos Marcell és Posgay Brúnó tesztelhették a nyári munkájuk eredményét.

Bálintnak és Brúnónak külön izgalmat nyújtott, hogy ez volt életük első országos versenye. Bálint kettő, a többiek három korosztályban tudtak indulni a három nap alatt. Első nap volt az U19-es korosztály, ahol Milán nagy meglepetésre feljutott a főtáblára, ami kimondottan nagy eredménynek számít annak a tekintetében, hogy még csak 15 éves.

A többieknek sajnos ez a bravúr nem sikerült. A következő napon az U17-es korosztályban Milánnak és Bálintnak a páros versenyszámban sikerült egy meccset nyerniük a főtáblán, ezzel begyűjtve első országos győzelmüket párosban. Egyéniben ezúttal senki nem jutott tovább a csoportból. Egyedül Bálintnak volt nagy lehetősége aki sajnos szerencsétlen módon körbeveréssel esett ki. Első országos versenyére így is kifejezetten büszke lehet. Az U15-ös korosztályra maradt az egyesület legnagyobb eredménye.

Milán és Brúnó párosban a legjobb 8 közé jutottak és küzdhettek az országos éremért. Kikaptak az első kiemelt pártól, akik később a versenyt is megnyerték, de hatalmas eredményt értek el ezzel a szerepléssel is.

Marcell csoportelsőként, Brúnó pedig csoport másodikként jutottak tovább, ahol egy bejátszó meccset is játszottak a főtáblára kerülésért. Sikeresen vették mindketten az akadályt, végül mindketten kiestek a legjobb 16 közé jutásért a náluk jóval magasabban rangsorolt ellenfeleiktől. Brúnó jobb szereplést nem is nagyon kívánhatott volna első országos versenyéhez, amihez az edzők és sporttársak is szívből örülnek és gratulálnak neki.

Elmondható, hogy az összes gyerek kifejezetten sokat fejlődött mind magukhoz, mind a mezőnyhöz képest is. Nagy reményekkel várja mindenki az NB3-as bajnokságot ezeknek az eredményeknek a tükrében, amihez nagy segítséget nyújt az egyesületnek a Rafi Dekor, aki az őszi fordulók költségeit fedezi, ezáltal könnyítve az egyesület terheit.

Medvegy Mihály elnök

Exit mobile version