Menu
in

Szépkorúak köszöntése Csabacsűdön

Molnár József polgármester köszönti Csabacsűd település időseit 2023. október 2-án.

Molnár József polgármester köszönti Csabacsűd település időseit 2023. október 2-án. (Fotó: Fábri Melinda)

Az idén is színvonalas műsorral köszöntötte Csabacsűd település szépkorú polgárait az Idősek Világnapja alkalmából október 2-án hétfőn 13.30 órától az Eötvös József Művelődési Házban. Az ENSZ 1991-ben rendezte meg először az idősek világnapját. Azóta a világ sok országában, így hazánkban is évről évre szerveznek programokat ebből az alkalomból, hogy felhívják a figyelmet az idős emberekre, arra, hogy tapasztalatuk, tudásuk révén hasznos tagjai a társadalomnak.

Közel 150 idős élt a meghívással mely Csabacsűd Nagyközség Önkormányzatától érkezett 398  65 év feletti lakos postaládájába . A település vezetése azon túl, hogy a hétköznapokon igyekszik a segíségnyújtás különböző formáival megkönnyíteni a szépkorúak mindennapjait,   minden évben ezzel az ünnepi rendezvénnyel fejezi ki megbecsülését a település idős lakói iránt, akik munkájukkal méltán vívtak ki maguknak tiszteletet az elmúlt évtizedek során. Céljuk a szórakoztatás mellett az, hogy köszönetet mondjanak szüleink és nagyszüleink generációjának. A megnyitót Gilanné Radványi Rózsa a Csabacsűdi Szociális Intézmény és Konyha  intézményvezetője tartotta, melyet Molnár József, Csabacsűd Nagyközség Polgármestere ünnepi beszéde követett, majd Simon Istvánné a Szlovák Önkormányzat Csabacsűd elnöke, valamint Magyar Tamás evangélikus lelkész osztotta meg gondolatait. A település legidősebb hölgyét, Gilan Györgynét virágcsokorral köszöntötték a rendezvényen. A legidősebb férfi lakos, Petyován András, egészségi állapota miatt nem tudott részt venni az ünnepségen, őt pénteken köszöntötte polgármester úr és alpolgármester asszony. A programot a Hársliget Óvoda Csabacsűd-Örménykút intézmény óvodásainak műsora, a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola két diákja verssel színesítették. Az idős meghívottak tiszteletére Petróczki Csaba zenés szórakoztató műsora hangzott el ismert slágerekkel. Az ünnepség szervezője Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata, támogatói Szlovák Önkormányzat Csabacsűd, Szülők a Csabacsűdi Gyermekekért Egyesület.

Fábri Melinda

Exit mobile version