Menu
in ,

Egy boldog író

A Nyitott Könyvtári Héten, október 6-án, pénteken délután Mörk Leonórát köszönthették az olvasók, akinek 2009 óta – amikor első regényét megírta – tizenkét könyve jelent meg, valamennyi a Jaffa Kiadónál. Az írót és az olvasókat Molnárné Pető Beáta üdvözölte, elmondva, hogy a beszélgetőtárs, Hegedűs Éva személye is garancia a kellemes időtöltésre, az érdekes információkra.

A két hölgy beszélgetéséből a zömmel hölgyolvasók megtudhatták, hogy Mörk Leonórát családi szálak kötik Szarvashoz, ennek bizonyságául egy Róth Béla műtermében 1939-ben készült fotót is felmutatott az írónő, melyen édesanyja (egyévesen) és nővére láthatók. Édesanyja ugyanis Szarvason született, s itt is élt 18 éves koráig, amikor Miskolcra ment férjhez. Mörk Leonóra már Miskolcon született, de szép emlékeket őriz Szarvasról, még néhány tót-kifejezést – bozse moj, secko jedno – is őriz az itteni piacról. A Hellinger Madonna c. regényben meg is örökített néhány szarvasi élményét.

A családi szálak tisztázását követően kiderült, hogy a bölcsész és újságíró diploma megszerzése után a Pest Megyei Hírlapnál kezdődött pályafutása, ahol szinte mindennel kellett foglalkoznia, majd a Nők Lapjánál és az Elle-magazinnál volt újságíró, egyre bővítve ismereteit íráskészségét. Mörk Leonóra bevallotta, hogy soha nem akart író lenni, egy soha el nem készült interjú kalandjait írta meg főnöke biztatására, kollégái érdeklődésétől övezve Az utolérhetetlen Mr. Yorke című regényében. Ezzel a regénnyel került kapcsolatba a Jaffa kiadóval, ahol nemcsak a könyvei jelennek meg, hanem kommunikációs munkatárs is lett.

Szóba került kétlakisága is. Mint mondta, nagyon jól érzi magát Csapdiban, ahol férje – ötvenéves kora után elvégezve a református teológiát – lelkész és a budapesti forgatagban is. Ha választani kellene egy dolgot, akkor a regényírást választaná, de még soha nem volt úgy hogy csak egy dologgal foglalkozott volna, s jól érzi magát valamennyi „szerepében”.

Magukról a regényekről szólva Mörk Leonóra elmondta, hogy nem az első könyvvel, hanem a 2014-ben megjelent Hellinger madonnával találta meg írói hangját, amit a kosztümös filmek mintájára kosztümös regénynek hív. Nagyon fontosnak tartja a helyszíneket, csak olyan helyszínek szerepelnek könyveiben, ahol már járt, amit viszonylag jól ismer. Gondot fordít természetesen a szereplőkre is, mi történik velük, mit esznek, hogyan öltözködnek, milyen tárgyak között élnek. – Mesélni szeretek, s eloszlatni azt a tévhitet, hogy a történelem unalmas – mondta az írónő, aki hősei „kisemberségén” keresztül igyekszik bemutatni a történelmi korokat.

Sok regénye játszódik a múltban – derült ki egy kérdés nyomán – azért, mert rájött, jobban érzi magát a történelmi korokban, sőt sokszor megesik, hogy nem is írja, hanem szinte olvassa saját regényeit, s ha az olvasókat is magával tudja ragadni, az a legnagyszerűbb érzései közé tartozik. Utoljára megjelent regénye kapcsán kiderült, hogy nem panaszkodhat regényei fogadtatására sem. – Ebben a túltermeléssel működő iparágban, ezen a kicsi és egyre szűkülő piacon ilyen eladási-eredményeket elérni, rengeteg kedves visszajelzést kapni, az nagy szó. Boldog vagyok! – tett pontot a szarvasi író-olvasó találkozó végére Mörk Leonóra.

Mörk Leonóra

Miskolcon született, a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1980-ban, egyetemi tanulmányait Debrecenben, illetve Budapesten végezte, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyar-történelem szakos, a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiáján pedig újságíró diplomát. Első írásai egyetemista korában jelentek meg. Dolgozott a Pest Megyei Hírlapnál, a Világ című független politikai hetilapnál, majd 10 évig a Nők Lapja szerkesztőségében. 2001-ben az Elle magazin akkor induló magyar kiadásának főszerkesztő-helyettese lett, majd 2013 és 2019 októbere között vezető szerkesztője. Ezt követően a Nők Lapja vezető szerkesztője lett. Jelenleg a Jaffa Kiadó kommunikációs munkatársa.

Könyvei

Az utolérhetetlen Mr. Yorke (Jaffa Kiadó, 2009)

A vámpír vonzásában – Miért szeretjük a sötét lényeket? (Jaffa Kiadó, 2011)

A Hellinger-Madonna (Jaffa Kiadó, 2014)

Holdfény szonáta (Jaffa Kiadó, 2015)

Lány igazgyöngyökkel (Jaffa Kiadó, 2016)

A papagájos ablak (Jaffa Kiadó, 2017)

A porcelánlány (Jaffa Kiadó, 2018)

Ködkirálynő (Jaffa Kiadó, 2019)

A herceg és a lányka (Jaffa Kiadó, 2020)

Törött tulipánok (Jaffa Kiadó, 2021)

Asszonyom, édes úrnőm – Egy világjárvány. Egy különös lány. Egy szabálytalan szerelem. (Jaffa Kiadó, 2022)

Szentjánosfű (Jaffa Kiadó, 2023)

(Forrás: Wikipédia)

Tatai László

Exit mobile version