Menu
in ,

Néhány gondolat az egy számjegyű infláció megértéséhez

Az év közepe óta azt halljuk, hogy a cél az infláció egy számjegyűre történő szorítása az év végére.

Elértük. Valóban látnok volt-e Orbán Viktor miniszterelnök, vagy ez egy magától bekövetkező folyamat eredménye?

Mikor – talán a nyár elején – először hallottam ezt az inflációs célt, sikítófrászt kaptam. Akkoriban mindenki izgalommal bontotta ki a rezsiszámlát tartalmazó levelet, de addigra az olyan kényelmi cikkek, mint például a WC-papír ára is elérte azt a lélektani határt, ami felett már csak egy kérdés maradt volna, lemondunk valami másról és törlünk, vagy hagyjuk a fenébe.

Olvasatomban így néz ki, miért jutottunk el az egy számjegyű inflációhoz.

Az Európai Központi Bank megfogalmazása szerint az infláció: A háztartások által egy év alatt elfogyasztott összes árut és szolgáltatást „kosárba” rendezik. Ebben minden egyes árucikknek meghatározott ára van, amely idővel változhat. Az éves inflációt úgy kapjuk meg, hogy a teljes kosár adott havi árát összehasonlítjuk az egy évvel korábbival.

Az eurózónán belül ez egységesítve van, ezért szűkebb a kormányok játéktere, de azon kívül úgy zsonglőrködnek a kosár tartalmával, úgy hajlítják a teret és az időt az infláció számítása során, azt a módszert használják, amelyik számukra a legjobb optikát kínálja. Nem állítanak valótlant, csak kiragadnak részleteket a tömegek elkápráztatásának érdekében.

A KSH táblázatából látni lehet, hogy ezalatt az 2013-2019 közötti öt év alatt volt negatív infláció, azaz defláció is. Ezt azért nem nagyon szeretik a kormányok, mert, lassítja a gazdaságot, nehéz gazdasági növekedést kimutatni deflációs időszakban. És a gazdasági növekedés nagy úr. Az országok vezetése ebben méri a saját sikerét.Minél magasabb, annál több felesleges dolgot sikerült előállítani, és fogyasztás címén ráerőltetni az polgárokra… ezzel hozzájárulni ahhoz, hogy hamarosan lelakjuk a bolygót.

Másfél évvel ezelőtt, főleg az orosz-ukrán háborúnak köszönhetően az árak kilőttek. Tavaly novemberben 22,5, decemberben 25,7 százalék volt, de 2023 januárjában is 25 százalék feletti volt az (háborús) infláció az EGY ÉVVEL AZELŐTTIHEZ KÉPEST.

Azóta megnyugvóban, de inkább hozzászokóban van minden és mindenki a megváltozott helyzethez, a tartalékok elfogytak, elmentek a rezsire, ami természetes és erős lassulást okozott az árak emelkedésében. Nem kellett látnoknak lenni, hogy ki merjük jelenteni, az év végére egy számjegyű lesz az infláció.

Az éves mértéke még így is 18,4 és 17,9 százalék között lesz, de ez nyilván egyetlen kormány sem adná le élő adásban, sokkal szebb az, hogy 9,9 százalékra sikerült leszorítani az inflációt.

Exit mobile version