Menu
in ,

Közösségi nap a Szarvasi Katolikus Egyházközségben

„A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test.” 1 Kor 12, 12

A Szent Klára Katolikus Egyházközség első közösségi napját négy évvel ezelőtt október hónapban az akkori plébános, dr. Kiss Imre atya kezdeményezte azzal a legfőbb céllal, hogy minél hamarabb személyes kapcsolatot tudjon kialakítani a hívekkel. Ez a gesztus, vagyis az, hogy a plébános odafordul híveihez, beszélgetést kezdeményez egy-egy közösséget érintő témában, nem volt addig jellemző. Az eredmény nem maradt el. Az igény, hogy találkozhassunk, beszélgethessünk egymással, eltölthessünk egy közös délutánt, mára már természetessé vált. Hagyományt teremtve, minden októberben közösségi délutánt szervezünk. Tettük ezt most új plébániai kormányzónk, dr. Liszkai Tamás atya segítségével, aki a szinodális egyház fogalmáról, különösen a híveknek az egyház életében betöltött, betöltendő szerepéről és felelősségéről tartott előadást templomunkban. A pápa által 2021 végén meghirdetett szinódusi folyamat záró értékeléséből megtudhattuk, milyen válaszok születtek a Szentszék által kiadott kérdőívekre Magyarországon, majd a témához kapcsolódó, ránk is vonatkoztatható felvetések mentén kiscsoportos beszélgetést folytattunk a plébánián.

Talán érdemes a szinódus szót röviden magyarázni, mely az Egyház hagyományában egy ősi szó, és azt az utat jelzi, amelyen Isten népe együtt jár. Vagyis keresztségünk révén mindannyian arra vagyunk hivatottak, hogy aktív részesei legyünk az Egyház életének. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a szentmiséken való részvétel még önmagában nem építi a közösségeinket, sem az Egyházat, személyesen kell tenni, cselekedni a közösségek fejlődése érdekében.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a családok együtt tudjanak részt venni az ilyen alkalmainkon, így mindig gondoskodunk arról, hogy a gyerekeknek is legyen a korosztálynak megfelelő foglalkozás, mely maradandó élményt nyújthat számukra.

Tamás Atya köszöntője, valamint a délutánt bevezető gondolatok meghallgatása után a gyerekek átmentek a plébánia hittan termébe. Rövid ismerkedés után értelmezni kezdték, mi is lehet az a „Szinodális Egyház”, amiről a felnőttek előadást hallgatnak és majd beszélgetni fognak. Hamar eljutottak a „közösségépítés” szóhoz és sorolni kezdték azokat a helyeket, ahol ők is jól érzik magunkat: család, baráti kör, iskolai osztály, ministránsok közössége, edzőtársak, hittanos csoportok… Jézus példáit, cselekedeteit idézték, sorolták, emlegették,

amikor barátait, felebarátait óvta, védte, tanítgatta, s mennyi mindent megtett értük! Mi az, amit mi is megtehetünk társainkért, és azokért a közösségekért, ahol élünk? Tették fel a kérdést a gyerekekkel foglalkozó testvéreink, hitoktatóink.

A beszélgetést rövidesen tettek váltották fel! Gyakoroltak: milyen szép, és jó együtt énekelni, játszani! A kis gitár, az ukulele körül egyre közelebb léptek egymáshoz, a dal éneklése közben összemosolyogtak, majd együtt, nagy lendülettel átrendezték a termet egy közös társasjátékhoz. A sok játék közül egy igen régit választottak ki: „Út a mennyországba”. Régi, de jó játék, mely letőséget adott arra, hogy kis csapatokban játszanak, s a csapattagok megosszák a feladatokat. Egymást segítve küzdöttek meg a nehézségekkel, hogy mindenkit a célba (azaz a „mennyországba”) juttassanak. Szívmelengető volt látni, ahogy egymásnak és a velük játszó felnőtteknek drukkoltak, segítettek. Sokszor a felnőtteknél jobban tudták a válaszokat a bibliai társasjáték ó- és újszövetségi kérdéseire, hisz nem is olyan régen tanulták hitoktatójuktól. Közben olyan szabályokat találtak ki, hogy senki ne legyen hátrányban, lehetőleg mindenki előre haladjon. Hogy s hogy nem, a lemaradó legkisebbek lettek végül az elsők, és mindenkit bevártak a célba. A legszebb emlék mégis az a kis dal volt, amit a játék előtt tanultak és nagy örömmel énekeltek ajándékba a délután zárásaként minden résztvevőnek: „Jöjj, itt az idő, hogy átadd szíved! Jöjj, úgy ahogy vagy, és dicsérd! Jöjj, úgy ahogy vagy az Úr elé! … A legnagyobb kincs mégis azokra vár, kik most Őt választják!”

Mindeközben a felnőttek két csoportban dolgozták fel a Tamás Atya által összeállított kérdéseket. Szinte repült az idő. Sok-sok gondolat indult útjára, melyből a teljeség igénye nélkül a nap zárásaként a következőket emeltük ki előremutató célként, a közösségünket még jobbá tevő szándékkal.

A beszélgetés során megfogalmazódott, hogy nyitott szívvel forduljunk az istenkereső testvérek felé, akár rendszeres, akár alkalmi templomlátogatók. Elgondolkodtunk azon, milyen szép lenne, ha mindenki fontosnak tartaná és gyakorlattá válna, hogy a szentmisék után ne siessünk haza, hanem egymást megszólítva építsük személyes kapcsolatainkat az egyházközségen belül. Nagyvárosi plébániai közösségek jó gyakorlata, hogy igénytől függően a szentmisék után előre megszervezett keretek között szeretetvendégséggel, gyermekfoglalkozással egybekötött beszélgetéseket tartanak. A hittanosok és a ministránsok számára is közösségépítő lehetne egy-egy ilyen alkalom, de akár egy szalonnasütés vagy kirándulás, aminek a megszervezésében bátran támaszkodhatnánk a szülőkre.

Mindannyiunk kiemelt feladata lehetne a gyermekek templomba járásának bátorítása is. Sokan szívesen vállalnak kisebb szolgálatokat, melybe nagyon ügyesen és könnyen beletanulnak, gazdagítva ezzel a liturgiát Isten dicsőségére és mindenki örömére.

A személyes odafordulás a szükséget szenvedők felé szintén missziós szolgálat. Akik megtapasztalják a gyakorlati segítségnyújtás mellett a személyes odafigyelést, érdeklődést, könnyebben megnyitják szívüket Isten felé.

Alkalmaink mindannyiunk számára, a közösség építéséért szerveződnek. A személyes meghívás minden hirdetésnél és plakátnál többet ér, szólítsuk meg egymást, a plébániához tartozó testvéreinket bátran, hogy érezzék, számítunk rájuk.

Az idős testvéreink életbölcsességeit hallgassuk és fogadjuk meg: „a közösségben fontos, hogy szép szóval kommunikáljunk, lényeges az emberismeret, kivel hogyan tudunk beszélgetni. Érdemes jól átgondolni mielőtt kimondunk valamit, nehogy megbántsunk, fájdalmat okozzunk szavainkkal és emiatt eltávolodjon akár csak egy testvérünk is a közösségünktől!”

Egyet értettünk abban, hogy szükségesek az olyan fórumok, ahol találkozhatunk, még jobban megismerhetjük egymást, a hívek el tudják mondani örömeiket, bánataikat és „épülhetnek” a többiek tapasztalataiból, élményeiből. Mindazt, ami jó érdemes megtartani, folytatni, bővíteni és tevékeny szeretettel segíteni programjaink szervezését, megvalósítását.

Paraszt Attiláné, Gyekiczkiné Bacsa Piroska, Kerepeczki Éva, Gyalog Gergő

Exit mobile version