Menu
in ,

Zenés őszi este a 4Hands Band koncertjével

A Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorlóintézménye 2023. november 21-én zártkörű programra invitálta a zenét kedvelő közönséget a megújult gyakorlóintézmény rendezvényterébe.
Molnár János és Nánási Attila estjét megelőzően Bíró Gyula, az intézmény vezetője köszönetet mondott azoknak, akik az elmúlt tizenkét év mérföldköveinek erőfeszítéseit támogatták, és a legutolsó intézményfejlesztési projekthez vezető úton támogatóként segítették az intézményt. Köszöntő soraiban elmondta: „nem a pénzünk mennyiségétől függ a gazdagságunk, vagy a szegénységünk, hanem az örömre való képességünktől. A gazdagságra való törekvés az örömre való képesség nélkül olyan, mint amikor a kopasz ember azért küzd, hogy fésűket gyűjtsön.” – idézte a jezsuita gondolkodót.

Köszöntőjében sorra vette azokat a Magyarország Kormányától és az Európai Uniótól, a Magyar Katolikus Egyháztól kapott anyagi támogatásokat, amellyel mintegy 800 millió forint értékben valósítottak meg teljes intézményrekonstrukciót az elmúlt kilenc évben. Áttekintette azokat az intézményi sikereket, innovációkat, fejlesztéseket, amelyek a modern és kreatív intézmény képét célozták, és meg is valósították azt, köszönhetően a támogatók mellett az intézmény csapatának, nevelőknek, régi és jelenkori munkatársainak. Mindenkinek szerepe van abban, hogy a Gyakorlóintézmény egy dinamikus, és egy sikeres intézmény. Hangsúlyozta, hogy szeretné, ha mindenki érezné a megbecsültségét, és elismerő csodálatát az intézmény vezetésének, és fenntartójának. Ma a Gyakorlóintézmény Kárpát-medencei szereplője a pedagógusképzésnek, és alkotó színfoltja a város oktatási palettájának. A legutóbbi 330 millió forint értékű iskolafelújítási projekt végén a „megállásra” hívta fel a figyelmet, ami nem egyenlő a „leállással”. Jelezte, újabb tervek, és újabb beruházási irányok kezdődnek meg, ami tovább korszerűsíti a köznevelési és felsőoktatási feladatellátását az intézménynek. Megköszönte a munkáját az Integrál Zrt.-nek, amely az elmúlt két évben több, mint 500 millió forint értékű beruházást hajtott végre az intézményben. Helyi cég, helyi „szenvedélyesség”, ami találkozott az intézmény ambícióival, és olyan minőséget tudott adni, ami a modern kor iskolájának és óvodájának minőségi paramétereit jelenti. Köszönetet mondott azért Bődi Péter vezérigazgatónak, hogy az Integrál Zrt. többször és több millió forint értékben „tett bele az intézménybe”, a pályázati finanszírozási kereten túl, mintegy ajándékként, hogy a helyi oktatásminőséget javítsuk közös erővel, megmutatva a szarvasi összefogás erejét. Béni Csabát külön is köszönet illette, hiszen lassan öt éve „családtagja” az intézménynek, két sikeres beruházás építésvezetőjeként. A rekord idejű beruházások, azok utánkövetése, a napi kapcsolattartás és odafigyelés, a munkálatok koordinálása és folyamatos egyeztetése nélkül nem jöhetett volna létre.

Bíró Gyula köszönetet mondott a Szülői Közösség tagjainak, a Bóbita Alapítvány vezetésének, hogy támogatásukkal sokszor és sokféleképpen segítették, segítik az intézményben folyó munka optimalizációját, és teszik kényelmessé, szebbé a mindennapokat. Dr. Benczéné Kardos Karolának nem először és nem utoljára mondott köszönetet azért az együttmunkálkodásért, aminek egy célja lehet, hogy a Gyakorló olyan intézmény legyen, ahol jó gyereknek lenni, szülőnek és pedagógusnak is jó lenni.

„Bajtársi és alkotótársi” köszönetet mondott Dr. Lipcsei Imrének, a Kar korábbi dékánjának, tanszékvezető főiskolai tanárnak, főigazgatónak azért, hogy amikor álmokat szőttek, víziókat alkottak, volt benne támogatási akarat, kiállás, bizalom, és barátiasság, ami messze túlmutatott az egyszerű kollegalitáson. Felidézte a közös döntés pillanatát, hogy merre forduljon az intézményeik szekere, és az együtt „kormányzást”, a megélt sikereket és kudarcokat, ami az alkotói lét velejárója. Keveseknek adatik az meg, hogy az egykori tanárukkal közösen húzhatják a szekeret, és tehetnek valami olyat, aminek intézménytörténeti jelentősége van. Itt köszönte meg Dr. Lipcseiné Czifra Magdolnának is, hogy a háttérből mindig barátként segítette ezt az intézményt, és volt annak támogatója, összekacsintó pártfogója. Ezek a kötődések ezerszálúak.

Ha már tanár és diák, és ritka lehetőségek…, kétszeresen adatik meg. Dr. Katona Krisztinának mondott az est köszönetet, aki a pedagógusképző kar dékánja, főiskolai tanár, akivel a közös szolgálatot, az egymást segítés, az egymást támogatás jellemzi. A felsőoktatás, a pedagógusképzés szellemi kalandja olyan feladat, amit csak együtt és egymásért érdemes…

A köszönetek sorát hosszasan lehetne sorolni, mert sokan és sokféle módon segítik és segítették az intézmény épülését, szépülését, kiteljesedését. Köszönet a bizalomért! Megszolgáltuk és megszolgáljuk.

A zenés őszi este programjában a zenéé volt a főszerep, Molnár János és Nánási Attila koncertje, népszerű dallamokkal, slágerekkel, saját szerzeményekkel tette feledhetetlenné a „megállás” pillanatát. Attila is Gyakorlóovis volt. És egyébként az óvó nénije, Irma néni is itt volt ezen az esten. De még az anyukájáé is, mert Ilike is itthon volt ezen az esten. Mert ez egy család, egy családias intézmény. A pezsgős koccintás, a sütemények, a beszélgetések a Gyakorló családiasságának hangulatát visszaadva zárta a két nap eseményeit, és egy nagyszabású projekt szakmai lezárását.

Sz.Zs.

Exit mobile version