Menu
in ,

A különdíj mellé Dícséretes lett Szarvasi Rezesbanda

A Szarvasi Rezesbanda 2023. december 2-án részt vett a XI. Kádár Ferenc Országos Népzenei Versenyen és egyben a KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége) Aranypáva Térségi Népzenei Minősítőjén, amelyet a Dévaványai Folkműhely rendezett meg, a Művészetek Házában.

A minősítőn való részvétel ötlete, Simon Norberttől, zenekarunk tagjától származott, melyet a banda lelkesen fogadott. Szinte nem is volt kérdés, hogy milyen produkcióval készüljünk. Szarvasi banda lévén a választásunk az egyik régóta játszott és talán a legismertebb műsorszámunkra, a szarvasi szlovák népdalcsokorra esett. A népdalokat újrahangszereltük, így azok színesebb köntösben, de megőrizve a hagyományos hangzást szólalhattak meg. Bár szűkében voltunk a felkészülési időnek, szerencsére a hosszú évek tapasztalata mellettünk szólt: egy jól összeszokott, egységes csapat állhatott a színpadra.

Elérkezett a megmérettetés napja. A népzenei versenyen és minősítőn énekes és hangszeres kategóriában, négy korcsoportban indultak énekesek, hangszeres szólisták, énekkarok, illetve népi zenekarok (citera, tambura, koboz, furulya). Zenekarunk először vett részt minősítő versenyen, így a csapat egy részének újdonság volt ez a rendezvény. A nap folyamán különös figyelmet kaptunk, mivel a KÓTA minősítő több, mint 10 éves történetében először fordult elő, hogy rezesbanda mérettesse meg magát.

Délelőtt, illetve kora délután a gyermek és ifjúsági kategóriák zajlottak, majd délután elérkezett a felnőttek ideje, amikor végre megszólalhatott a Rezesbanda. Mindenkire nagy hatással volt az előadásunk. Nem megszokott egy ilyen rendezvényen a rezesbanda, amely ekkora hangerővel képes megszólalni.

A műsorunk után is hangszert ragadtunk, és amíg a zsűri meghozta a döntését, egy kis örömmuzsikálással szórakoztattuk a jelenlévőket (és persze saját magunkat) az udvaron felállított sátorban. A várakozás ideje alatt a dévaványai Hagyományőrző Nők Egyesületének vendégszeretetét élvezhettük, akik finomabbnál finomabb helyi specialitásokkal kedveskedtek a versenyre látogatóknak.

Az eredményhirdetést mindenki izgatottan várta. Zenekarunk Különdíjat kapott a „Szarvasi szlovák dalok ízes megszólaltatásáért, és a hagyományos fúvós zene tovább éltetéséért”, valamint a térségi szintű minősítőn Dícséretes fokozatot ért el. A Dícséretes minősítésnek köszönhetően a későbbiekben országos szintű megmérettetésen vehetünk részt. Az elért eredmények mellett sokat jelentettek számunkra a zsűri biztató szavai, értékes kritikái és javaslatai is.

Sindel Csilla

Exit mobile version