Menu
in ,

Képzeletbeli utazás

„Boldog békeidők” címmel kéthetes projektben vettek részt a 7. évfolyamos tanulóink.  A projekt minden tantárgyhoz és szabadidős tevékenységhez kapcsolódott, de alapjául a történelem tananyag szolgált. Ezen idő alatt nagyon sok olyan érdekességet ismerhettek meg a diákok, melyeket tanítási órán nem érintettek volna. Játékos, kooperatív munkaformákkal tettük még érthetőbbé, érdekesebbé diákjaink számára a korszakot. Volt itt mindenféle téma: Szarvas nevezetességei, dobostorta, Eiffel-torony, találmányok felfedezése.

A kéthetes munkát a projektzáróval fejeztük be. A gyerekek először szabadulószobában mérhették fel, mennyi hasznos tudást szereztek. Különböző logikai feladatok és minden képességüket megmozgató játék után természetesen mindannyian „kiszabadultak”.

A projekt zárásaként kávéházi hangulatot megidéző programon vettek részt tanulóink, ahol egy kiállítás keretén belül megtekinthették az elkészült munkáikat. Megnézhettek egy némafilmet, majd kellemes zenei aláfestés mellett teáztak és fogyasztották el a sokat emlegetett, a kornak megfelelő a zserbó és a dobostorta szeleteket. Végül beszélgetéssel telt a délután, miközben élvezték a hangulat varázsát…

– szlovák –

Exit mobile version