Menu
in

Karácsonyi versek dioráma-illusztrációval

A Városi Könyvtár szakítani akart az ilyenkor szokásos karácsonyi rajzpályázat hagyományával és kapóra jött, hogy a megyei könyvtárban megismerték a diorámát, a 3D-s makettezést – vezette be a kiállítással egybekötött eredményhirdetést Molnárné Pető Beáta könyvtárigazgató december 15-én, pénteken délután. A feladat az volt, hogy egy kedvenc téli verset kellett „életre kelteni” egy cipősdoboz méretű diorámában. A dioráma elkészítésénél többféle technikát (festés, ragasztás, kézimunkázás stb.) és anyagot (termések, kövek, papír, textil, műanyag stb.) is használhattak a pályázók.

A zsűri két tagú volt: Rómer Ilona festőművész, művésztanár és Bartus Betti, a bARTus18 Galéria és Műterem tulajdonos-vezetője. A díjátadón Rómer Ilona tolmácsolta zsűritásrsa gondolatait is, amikor elmondta, hogy nagyon szép verseket választott a 13 pályázó, s nagyon változatos módon illusztrálták a térbeli kifejezés eszközével a választott verseket. A zsűri két különdíjat és három helyezést ítélt oda, s a díjazottak részt vehetnek Rómer Ilona fraktálkészítés-foglalkozásán is.

A könyvtárosok kézműves foglalkozással is készültek, akik az eredményhirdetés után is maradtak, azok karácsonyi díszt készíthettek.

A beérkezett alkotásokból január végéig látható kiállítás a könyvtárban.

A dioráma-pályázaton a következő eredmények születtek:

1. helyezett: Turna Ádám és Botond 2. oszt.

2. helyezett: Sinka Laura 2. oszt.

3. helyezett: Czesznak Bence 3. oszt.

Különdíj: Megyeri Molli 1. oszt.

Különdíj: Almási Dóra 5. oszt.

Tatai László

Exit mobile version