Menu
in ,

Az U 13-asokkal kezdődött a Cziglédszky-kupa

A január hónap immáron hagyományosan a Szarvasi FC szervezésében megrendezésre kerülő utánpótlástornákról szól a gyermeklabdarúgás életében megyénkben. Ebben az évben január 6-án az U13-as korosztállyal vette kezdetét az események sora, melyen csapatunk két együttessel is nevezett.

Az “A” csoportban a zöld, a “B” csoportban a kék csapat versengett 3-3 ellenféllel szemben. A zöld csapat egy döntetlennel kezdte a tornát, majd pedig egy győzelemmel és még egy döntetlennel a csoportja élén végzett. A kék csapat sajnos három vereséggel a csoportja sereghajtója lett, de lelkesedésük nem lankadt a nap során.

A zöld együttes az elődöntőben a Fegyvernek gárdáját felülmúlva döntőt játszhatott, míg a kékek a Kecskeméttel küzdöttek meg a hetedik helyért, ahol többször is felállva, büntetőkkel szerezték meg a hetedik pozíciót.

A zöld csapat a döntőben a Dévaványa csapatával harcolt meg az aranyért, a kiélezett meccsen több helyzetet is kihagyva sajnos alulmaradtak, így be kellett érniük az ezüstéremmel.

Öröm, hogy a torna legjobb kapusa a zöld csapatból Uhljár Zsombor lett, míg a legjobb szarvasi játékos a kék csapatból Horváth Bence. Összességében elmondható, hogy egy tartalmas, a fiatalok fejlődését jól szolgáló napon vagyunk túl.

Kis Mátyás edző
Valastyán Balázs pedagógiai tanácsadó

Fotó: Babák Zoltán

Exit mobile version