Menu
in ,

Gyakorlós sikerek az országos történelemversenyeken

Kondacs György József és Gombos Lilien.

Kondacs György József és Gombos Lilien.

A tanév során Kondacs György József a Gyakorló Általános Iskola hetedikes tanulója –tanára: Bíró Gyula, tehetséggondozó, verseny felkészítő tanára: Stafira Árpád-, kiválóan szerepelt az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ által rendezett, hetedik és nyolcadik osztályosoknak szóló országos versenyen. A verseny célkitűzései között szerepel a tehetséges diákok motiválása, a történelmi korszakok mélyreható tanulmányozására, új képességeik fejlesztésére, valamint a nemzeti és európai identitásuk erősítésére. Békés vármegyében a legjobb eredménnyel jutott a vármegyei döntőbe, melyre Békéscsabán került sor, és ott a második helyezést érte el.

Gyuri ezenfelül részt vett a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete által kiírt Kosáry Domokos Történelemversenyen is, amely hagyományosan a kerettantervi anyagra épít, lehetőséget adva a történelmet szenvedéllyel tanuló diákok számára a versengésre. E versenyen Gombos Lilien és Domján Zalán, nyolcadikos tanulók is megmérettették magukat –tanáruk és tehetséggondozó, versenyfelkészítő tanáruk: Stafira Árpád-. Az első forduló színes feladatai az 1849 és 1914 közötti időszakot ölelték fel, egy múzeumi feladvánnyal kiegészítve. Mindhárman továbbjutottak, bár sajnálatos módon Zalán betegsége miatt nem tudott részt venni a Kecskeméten megrendezett regionális fordulóban, amely az 1914-től 1920-ig terjedő időszakot és a Magyar Nemzeti Múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár anyagaira épülő feladatokat tartalmazta.

Lilien továbbjutott a Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban megrendezésre kerülő döntőbe, ahol az 1920-tól 1945-ig terjedő magyar és egyetemes történelmi időszakra, és egy előzetesen kiadott szerepjátékos feladatra kell felkészülnie. Sok munka és felkészülés vár még rá, de bizakodva tekintünk előre, hogy a döntőben is kitűnően szerepel.

Gyuri két ponttal maradt le a döntőről, de jövőre újra belevág a versenybe, lesz ideje bizonyítani.

Gratulálunk a versenyzőinknek! Hajrá, Gyakorló!

Stafira Árpád versenyfelkészítő tanár

Exit mobile version