Menu
in ,

Másodszor is akkreditált kiváló tehetségpont lett a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium!

Büszkeséggel jelentjük be, hogy a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium másodszor is elnyerte az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet a 2023/2024-es tanévben!

Intézményünk mindig is nagy gondot fordított a tehetségek kibontakoztatására, fejlesztésére. 2015 februárjában csatlakoztunk a Tehetséghálózathoz mint regisztrált Tehetségpont, majd 2018-ban lehetőségünk nyílt intézményünket akkreditáltatni is. Nagy öröm volt számunkra, hogy már ekkor, az első eljárás során nemcsak az akkreditáció, hanem a kiválóság feltételeit is teljesítettük. Az akkreditációt három év után meg kell újítani egy újabb eljárás során. Mint annyi mindenbe, ebbe is beleszólt a covid-járvány: a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács évekig nem írta ki az újabb lehetőséget, így a megújításra csak idén kerülhetett sor.

Az akkreditációs eljárás során számos feltétel teljesülését vizsgálják a szakértők, és ettől függően kaphat a tehetségpont „akkreditált”, illetve „akkreditált kiváló” minősítést.

Be kell mutatni a tehetségpont munkájában részt vevő szakembereket, akiknél elvárás, hogy legalább 30 órányi akkreditált továbbképzéssel rendelkezzenek a tehetség témakörében. Iskolánkban a tehetséggondozással kapcsolatos feladatokban a tantestület jelentős része szorosan együttműködik. Kis iskola vagyunk, így a tantestület és a diákok száma is viszonylag alacsony, ami értelemszerűen szoros belső együttműködést és munkamegosztást követel. A tehetséges diákok általában több területen is jó eredményeket mutatnak, ami a pedagógusok folyamatos egyeztetését igényli. Ha egy adott területen esetleg nincs megfelelő szakemberünk, akkor igénybe vesszük jól kialakult külső kapcsolatainkat a tanulók támogatásában. A kollégák elhivatottságát jelzi, hogy többségük koránál fogva már nem kötelezett továbbképzésekre, mégis folyamatosan megújítják ezzel kapcsolatos szakmai ismereteiket.

Számos tehetséggondozó programunk közül a röplabda tehetségműhely, a művészeti alkotókör, a zenei tehetséggondozás, a színjátszókör és a természettudományos tehetségműhely munkáját mutattuk be az akkreditáció során.

A kiválósági feltételeknek megfelelő tehetségpontokkal szemben elvárás, hogy a tehetségtanácsadásban is részt vállaljanak. Ennek ismertetése során bemutattuk a tantárgyválasztás és a továbbtanulás során a szülőknek és tanulóknak nyújtott tanácsadó tevékenységünket. Ezen kívül ismertettük azt is, hogy mint tehetségpont, milyen tanácsadási lehetőségeket veszünk igénybe a saját tehetséggondozásainkhoz (pl. a színjátszókör vagy a zene területén).

Az eljárás során nagyon fontos szempont a tehetségpont kapcsolati rendszerének vizsgálata. Szerencsére ezen a területen is hosszú listát tudtunk felmutatni, hiszen partnereink között a teljesség igénye nélkül felsorolhattuk az általános iskolákban működő tehetségpontokat, az Evangélikus Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézetet, a Rákóczi Szövetséget, a Szarvasi Vajdás Öregdiákokat, a Szarvasi Vajda Péter Alapítványt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, a Szegedi Tudományegyetemet.

A kiváló minősítés egyik alapfeltétele, hogy a tehetségpont rendezvényeket szervezzen és rendezvényeken vegyen részt. Itt az előző akkreditáció óta eltelt időszakban lezajlott események közül a Nyári Evangélikus Pedagógus Akadémiát, a díjazottjaink és kiváló sportolóink arcképcsarnokának avatóját, az évről évre megrendezett reál hetet, a Vajda Gálát és a hagyományos sportnapjainkat mutattuk be.
A szakértők értékelése kiemelte a gimnázium tehetséggondozó munkájának sokszínűségét, rendszerszerűségét és tudatosságát. A tehetséggondozás eredményességét a diákok kiemelkedő versenyeredményei és aktivitása is tükrözi.
Az értékelés hangsúlyozta a pedagógusok elkötelezettségét, kiemelve két pedagógus mesterprogramját, amelyek a természettudományos tehetséggondozás témájában íródtak és valósulnak meg. Fontos eredmény, hogy a diákok tehetségük hatékonyabb fejlődése érdekében ettől a tanévtől kezdve már nemcsak a kiváló szaktanárok, hanem szükség esetén pszichológus mentorálását is élvezhetik.
Az iskolánkban működő tehetségpont munkájában kiemelték a gazdag és sokrétű együttműködéseket. Magunk is aktív szerepet vállalunk a tehetséggondozásban: hat terület diákjait fogjuk össze a természettudományos tehetséggondozó program keretében.

Az értékelés szerint az iskolában kiemelkedő a belső díjak rendszere, amely szorosan összefügg a tehetséggondozással. Ez nemcsak az intézményen belül emeli az eredmények értékét, hanem öregbíti az iskola hírnevét a partnerek körében is.

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium büszke a tehetséggondozó munkájára, és elkötelezett a további fejlesztések iránt. A kitüntetés megerősíti az iskola azon törekvését, hogy a tehetséges diákok számára a lehető legjobb támogatást nyújtsa kibontakozásukhoz.

Hortobágyiné Csizmadia Edina igazgatóhelyettes

Exit mobile version