Szarvas Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata sikeresen pályázott a ROMA-ESÉLY-24-C-0188 kódszámú felhívás keretében, melynek eredményeként 850.000 forint támogatásban részesült. A projekt célja a roma kulturális hagyományok ápolása és a közösség összetartásának erősítése egy Cigánytánc Táncház megvalósításával.
A program 2025. szeptember 30-ig tart, és nyolc hónapon keresztül, havi két alkalommal biztosít lehetőséget a résztvevők számára, hogy megismerkedjenek a cigánytánc alapjaival, ritmusával és közösségi erejével. Egy-egy foglalkozás 45 perces, és 10 fő számára nyújt élményalapú tanulási lehetőséget.
A táncház szakmai vezetője Oláh Márkó, táncoktató és koreográfus, aki a cigánytánc hagyományait és kortárs elemeit ötvözve segíti a résztvevőket a mozdulatok elsajátításában és az önkifejezés fejlesztésében.
A projekt megvalósítását a Belügyminisztérium megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság támogatja.
A program nemcsak a roma közösség számára kínál értékes kulturális élményt, hanem hozzájárul Szarvas város sokszínű kulturális életének gazdagításához is.
Minden táncház-alkalom után képek kerülnek feltöltésre a Roma Nemzetiségi Önkormányzat hivatalos honlapjára, ahol nyomon követhető a gyerekek fejlődése hónapról hónapra. A szervezők ezzel szeretnék bemutatni a résztvevők lelkesedését, kitartását és azt az örömöt, amelyet a tánc közösségteremtő ereje nyújt.



