Jótékonysági koncertre érkezett Vastag Csaba az elmúlt héten az Evangélikus Ótemplomba.
Az eseményt szervező Valach Róbert elmondta, Trabach János jótékonysági koncertjével kapcsolatban kereste az énekest, ám akkor ő külföldön volt. Amikor az énekes megtudta, hogy az esemény már lezajlott, de van egy kisfiú, akinek tudna segíteni a gyógykezelésére történő gyűjtésben, azonnal jött.
Valach Róbert elárulta, korábban már kapcsolatba került a családdal, mikor építőipari cégén keresztül felújították az otthonukat. Mikor tudomásukra jutott, hogy szükség lenne még segítségre, nem tudtak nemet mondani.
Vastag Csaba kiskorától kezdve szociálisan érzékeny gondolkodású, “ha kapunk valamit a társadalomtól, akkor kötelességünk azt visszaszolgáltatni valamilyen módon”, vallja. Sok jótékonysági koncerten lép fel, de van saját alapítványuk is, amin keresztül tudnak hathatósan tudnak – pénzzel is – segíteni. Míg korábban azt látta, hogy a jótékony segítség nem mindig találta meg a címzettet, sokszor felemésztődött a szervezők járműveiben. Alapítványukkal rövidre tudják zárni a kapcsolatot, a segítséget ténylegesen ahhoz tudják eljuttatni, akinek szüksége van rá.
Kozma Ábel megsegítésére már volt egy koncert az Evangélikus Ótemplomban, emlékezett vissza Lázár Zsolt. Amikor Valach Róbert megkereste, természetesen most is igent mondott az evangélikus esperes. Hozzátette, az Ótemplomi Evangélikus Egyházközségnek történő utalással azok is tudnak segíteni, akik lemaradtak Vastag Csaba előadásáról. A számlájukra történő utalás közleménybe írják be, Kozma Ábel részére, ők minden forintot továbbítanak a család felé.

