Dr. Melis János címzetes főjegyző 27 évet töltött el a köz szolgálatában a Szarvasi Polgármesteri Hivatalban. 65. életévéhez közeledve jelezte nyugállományba vonulási szándékát, és kérte közszolgálati jogviszonyának megszüntetését 2025. július 15-i hatállyal.
Szerette volna, ha dr. Melis János öt évet maradjon, árulta el Hodálik Pál polgármester, de a város címzetes főjegyzője úgy döntött, visszavonul, szeretne minél több időt tölteni a családjával, amit kénytelen volt elfogadni. A jogfolytonosság és a jogbiztonság érdekében szükségessé vált a hivatal vezetőjének kinevezése, mellyel kapcsolatban Szarvas város képviselő-testülete 2025. július 10-i ülésén tudomásul vette, hogy a város polgármestere Horváthné dr. Kepenyes Edit, korábbi aljegyzőt nevezi ki Szarvas város jegyzőjévé 2025. július 16-i hatállyal.
A felszólalók sorában Hodálik Pált követő dr. Melis János méltató beszédében arra emlékeztet, milyen fontos, hogy egy vezető a távozása előtt rendezetten hagyja maga után feladatait és békességgel búcsúzzon. Hangsúlyozza, hogy bölcs nagy elődeink mindig két dologra figyelmeztettek az indulás pillanatában: az ügyek tisztességes lezárására, valamint arra, hogy az utód megfelelő és megbízható személy legyen, akire nyugodt szívvel bízható az örökség. Elmondása szerint ő maga is szerencsésnek érzi magát, amiért olyan munkatársat tud kijelölni utódjául, akit nemcsak szakmailag tart kiválónak, hanem személyesen is közel áll hozzá, barátságuk több évtizedes múltra tekint vissza.
Beszédében kiemelte, hogy Horváthné dr. Kepenyes Edit nem csupán alkalmas, de hivatott is a városi jegyzői szerepre, s ezt a véleményét a polgármester is osztotta. A választás demokratikus megerősítést nyert a képviselő-testület részéről is, ami szimbolikus és méltóságteljes gesztus volt az új jegyző felé. Dr. Melis János jókívánságaival és mély emberi üzeneteivel búcsúzott: azt kívánja, hogy utódja méltósággal, hittel és tudással viselje e hivatás minden kihívását, “úgy, ahogy azt a Kepenyesek évszázadok óta teszik: felemelt fejjel, rendíthetetlen hittel. A Jóisten pedig védelmezze, miként városalapító őse legendás köpönyegével őrzött meg minden generációt!”
Dr. Kepenyes Edit – immár jegyzőként – köszönetet mondott a polgármester és a képviselő-testület bizalmáért, melynek révén megkapta ezt a megtisztelő megbízatást.
Születése óta Szarvason él, régi szarvasi családból származik. Az első Kepenyes még a Harruckern-féle betelepítés idején érkezett ide. Az ő jellegzetes ruhadarabjára utal a család neve.
Vállalja, hogy a jogszabályok keretei között minden tudásával és erejével szolgálja a település lakosságát, és biztosítja az önkormányzat törvényes működését. Kiemelte, hogy 2009 óta dolgozik a hivatalban, ahol jogi előadóként, később osztályvezetőként, majd dr. Melis János mellett aljegyzőként szerzett tapasztalatot. Rálátása van a kisvárosi önkormányzati rendszerek működésére, és elkötelezett a hatékony, ügyfélbarát ügyintézés és a jogszabályok betartása mellett. Célként tűzte ki az ügyfélkiszolgálás színvonalának emelését, valamint a jogszabályokat támogató, segítő eszközként való alkalmazását.
Hangsúlyt fektetett a transzparens ügyintézésre, a törvényi megfelelésre és arra, hogy a szabályok nem az emberek ellen, hanem azok érdekében léteznek, de arra is, amíg a jogalkotó meg nem változtatja, azokat be kell tartani. Fontos feladatként említette a képviselőtestület munkájának támogatását, a hivatal szervezeti működésének modernizálását, valamint a munkatársak közötti együttműködés erősítését.
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi 189. törvény alapján a 10 ezer főnél nagyobb együttes lakosságszámú települések közös önkormányzati hivatalánál kötelező az aljegyzői tisztség betöltése. A Szarvasi Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozó települések polgármestereinek megállapodása alapján Hodálik Pál polgármester 2025. július 14. napján, Horváthné dr. Kepenyes Edit javaslatára, Lénártné dr. Belicza Györgyit, Csabacsűd korábbi jegyzőjét, majd az egyesülés után az ottani kirendeltség vezetőjét 2025. július 16-i hatállyal a Szarvasi Közös Önkormányzati Hivatal aljegyzőjének nevezte ki.



