Menu
in ,

Tedd el, mert ez fontos!

A szarvasi református templomban megnyílt fotó és kisplasztika kiállítás megnyitóján hangzott el egy kis történet, melynek visszatérő motívuma a „Tedd el, mert ez fontos!” felszólítás. A kiállítás Zsombori Árpád alkotásaiból nyílt, aki a történetet mesélte, Futó Zoltán mezőberényi református lelkipásztor, esperes-helyettes volt, s mindez történt július 20-án, vasárnap.

A megnyitó közönségét Pentaller Attila a szarvasi református lelkipásztor köszöntötte, majd a Körösparti Ágnes (zongora) Budai Barbara (fuvola) duó játszott két zenedarabot, ami alkalmas volt a varázslatos hangulat megteremtésére.

Futó Zoltán egy orvosi rendelőben történt gyerekekkel kapcsolatos történetét mesélte el, akik a rendelőben található gyógyszerismertető megismerése után osztogatták azt ezzel a felszólítással: Tedd el, mert ez fontos! A kiállítás darabjait szemlélve pedig azért jutott eszébe ez a történet, mert Zsombori Árpád alkotásai üzenetet hordoznak, arra késztetnek, hogy megálljunk, gyönyörködjünk, eltöprengjünk és ha arra érzünk indíttatást, imádkozzunk is. – Szükségünk van nemcsak a szóban elmondott üzenetekre, szívjuk magunkba, vigyük magunkkal, tegyük el, mert ez fontos – zárta kiállításmegnyitó beszédét Futó Zoltán.

Az alkotó, Zsombori Árpád hitének gyökereiről, isteni elhivatásáról beszélt, s megköszönte a kiállítási lehetőséget, s azt is, hogy a szarvasi Arborétum már évekkel ezelőtt befogadta alkotásait, a Tündöklő köveket.

Mielőtt az udvaron megterített asztaloknál megkezdődött a baráti beszélgetés, Pentaller Attila elmondta, hogy a kiállítás július végéig, hétköznapokon 16–18 óra között tekinthető meg a szarvasi református templomban.

Tatai László – Szarvasi Ujság

Exit mobile version