„Hívtak, örömmel jöttem. Jó ügyhöz keresünk szövetségeseket.” – áll azon a fotón, ami 1982 novemberében készült és a fotón lévő dr. Erőss Pál, jogász, televíziós személyiség dedikálta ezekkel a szavakkal 43 évvel ezelőtt. A képet pedig a népszerű jogász nem kevésbé népszerű unokája, Magyar Péter kapta, midőn a 80 napos országjárása során Szarvasra érkezett.
Augusztus 5-én, az Újváros Bisztró melletti ligetben – a Ciprus-ligetben – várták hívei a Tisza Párt elnökét, aki néhány perccel az ígért 11 óra után meg is érkezett, s felolvasta, hogy nagyapja mit mondott 43 éve, jelezve, hogy ő sem tudja ennél frappánsabban megfogalmazni jövetele célját: „Jó ügyhöz keresünk szövetségeseket”. A jó ügy pedig a Működő Magyarországért program, amit a Tisza Párt az általuk remélt kormányváltás után kezdene megvalósítani.
A Tisza-elnök Magyar Péter beszélgetőpartnere Gombár Dávid volt. Ők ketten címszavakban összefoglalták Szarvas nevezetességeit: Vízi Színház, Arborétum, a történelmi Magyarország közepe, Mini Magyarország Makettpark, a Körösvölgyi Látogatóközpont, a Körös-holtág, a szarvasi turizmus. Aztán szóba kerültek a kastélyok, a Bolza-kastély, ami igen romos állapotban várja sorsa jobbrafordulását és a Csáky-kastély, amiben a Körös-Maros Nemzeti Park működik, s ami ennek ellenére felkerült a Lázár-féle kastély-ajándékozási listára. Magyar Péter egy orosházi példával folytatta, mert szerinte a gyopárosi strand jó példa a felelőtlen gazdálkodásra és a civil kurázsira is. Az orosházi neves fürdőhely a közelmúltban bezárt, mert nem tudta az önkormányzat tovább finanszírozni – vázolta a helyzetet Magyar Péter –, civil összefogással működképessé tették, s idén nyáron ismét üzemel a gyopárosi strand. Egy másik Békés megyei példát is előhozott, mégpedig a mezőhegyesi Ménesbirtokét. Erről azt mondta el, hogy szerinte is lennie kell egy állami tulajdonú jól működő Ménesbirtoknak, csakhogy – miután több tízmilliárdot ráköltöttek – ma már nem az állam a tulajdonosa, hanem egy alapítvány, amiben Lázár János emberei ülnek. Azon is elgondolkodott, hogy a Ménesbirtokon valóban kell-e a szarvasmarháknak klimatizált istálló és vízágy, amikor a Mezőhegyesről Orosházára vezető vasútvonal katasztrofális állapotban van. Szóba került az agrárium, a munkahelyek, a bérek, s ennek során hallhattuk, hogy a Békés megyei átlagbér 225 ezer forint, a budapestinek mintegy harmada. Pedig a megye valaha Európa éléskamrája volt és ma is az lehetne, ha a sok-sok milliárd dacára, amit az ágazatba öntöttek, nem lenne annyi probléma. Ugyancsak problémás területek az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjasok helyzete. A Tisza párt azonban azt tapasztalta és azt is hirdeti: ebből elég volt, működő, emberséges Magyarországot szeretnének építeni, mert a ma hatalmon lévő kormány nem a dolgát teszi, hanem még megpróbálja a választásokig hátralévő 8-9 hónapot is arra használni, hogy a bennfentesek kastélyokat szerezzenek, budapesti belvárosi nagyértékű épületekhez és kisebb-nagyobb vállalkozásokhoz jussanak. Magyar Péter feltette a szónoki kérdést is, vajon ki szavazott arra, hogy a kormány gyűlöletkeltésre és százmilliárdos családi vagyonok felhalmozására használja a pénzünket? Leszögezte, hogy ha ma lennének a választások, a Tisza kétharmaddal nyerne (bár elsőre a Fidesznek adta szóban a kétharmadot, ami azonnal fel is került a világhálóra). Mindenkit bíztatott, hogy segítsék a jó ügyet, a Tisza-szigetek munkáját, hogy megvalósíthassák a Működő Magyarország programot, aminek az első lépése a választási győzelem 2026-ban.
Arról is szólt, hogy mi következik majd a választási győzelem után: a nemzeti vagyon visszaszerzése, erős Közép-európai szövetség létrehozása, különös tekintettel a Lengyelországgal való együttműködésre, az uniós kasszában rekedt 8000 milliárd forint visszaszerzése. Ezek az alapjai a további pontoknak: a gazdaság, az oktatás, a nyugdíjasok helyzetének rendezésére. A programpontok kifejtése során fogyott el a Szarvason töltendő időkeret, de néhány kérdésre még szántak pár percet. A kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy a Tisza Párt nem számol „B” és „C” opcióval, csak azzal, hogy megnyerik a választásokat. Ehhez ott kell lenni minden szavazókörben 2-3 emberrel, úgyhogy sok emberre lesz szükségük. A legfontosabb pedig – hangsúlyozta Magyar Péter –, hogy el kell végezni a munkát, hogy a legjobb formában érkezzen a Tisza csapata a választásokhoz. A fegyveres testületek nyugállományba vonult tagjairól szóló kérdésre válaszolva a pártelnök kifejtette, hogy nem lesz módjukban minden megszüntetett kedvezményt egycsapásra visszaadni, de gondjuk lesz az életpálya modellekre, figyelemmel az adott terület sajátosságaira. A kommunikációjukról, az üzeneteik célbajuttatásáról elmondta, hogy Tiszta hang címmel egymillió példányos nyomtatott kiadványt juttatnak el a választókhoz kétheti gyakorisággal és számítanak a sokezer Tisza-szigetre, arra, hogy a programjukról sokan sok helyen beszélgetnek majd.
Magyar Péter – mielőtt motorra ült volna, hogy Kondorosra menjenek – felsorolta országjárásának helyszíneit, ahol a következő egy-két napban találkozik a választókkal.
Tatai László – Szarvasi Ujság
Fotó: Babák Zoltán

