Menu
in ,

Nem csak a vihar tett kárt a csabacsűdi piactéren

Viharkár Csabacsűdön.

Viharkár Csabacsűdön. (Fotó: Babák Zoltán)

Elsőként a lejárt határidejű határozatokat fogadta el Csabacsűd Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete rekord rövid idejű július 22-i testületi ülésén.

Második napirendként a július 7-én Csabacsűdön keresztül vonuló vihar került a képviselők elé. Óriási károkat csinált a település faállományában, illetve tetőszerkezetekben, elevenítette fel a történteket Molnár József. A temetőben is síremlékeket rongált meg. Ott egy fejkő és egy fedlap eltört, vannak olyan fejkövek, amik nem törtek el, de vissza kell majd állítani őket, mert elborultak. Június 11-én beadták igényüket a vis major keret terhére, amihez a képviselőtestület utólagos támogatását kérte. Akkor még nem lehetett tudni, mikor lesz döntés, de milliós költséggel kell számolni. Ezzel kapcsolatban e hét csütörtökén helyszíni ellenőrzés várható, adott tájékoztatást cikkünk megjelenését megelőzően Molnár József.

Egy vállalkozó büfékocsiból hamburgert, hotdogot, lángost, gyrost szeretne árusítani, ehhez kérte a piactéren az áram és a víz biztosítását, a mosdónak a használatát. A képviselők szerint szükség van egy ilyenre a faluban, így kérelmét az ide vonatkozó hatályos díjszabások mellett támogatták.

Harmadik napirendként a búzatermés értékesítése került a képviselők elé. Molnár József elmondta, hogy az aratás a vihar előtt körülbelül 5-10 perccel fejeződött be. Szerencsére a platón lévő búza nem ázott meg, mert az utolsó pillanatban sikerült a szín alá beállni. “Tisztítás után termésünk 295,6 mázsa és 7600 forint mázsánkénti áron kaptunk vételi ajánlatot”, tájékoztatta képviselőtársait a polgármester.

A napirendek után Kerek Mihály kért szót. Elmondta, nemcsak a vihar tett kért a piactéren, hanem a helybéli fiatalok is, akik a Coop Szolnok által oda kihelyezett kiülőt darabokra szedték, az ő szavait idézve, “lenullázták” azt. Kérte, hogy a piactér kameráján található felvételeket vizsgálják meg. Molnár József azt ígérte, a következő ülésen visszatérnek a témára.

Az ülést követően Molnár József polgármester kérte, hogy tolmácsoljuk köszönetét a lakosság felé:

“Csabacsűdöt 2025. július 7-én délután fél négy tájban hatalmas vihar érte el. A heves orkán erősségű szél kárt okozott a település faállományában, valamint több tetőszerkezetben is jelentős kárt okozott. Két héttel a vihar után még mindig a helyreállítási folyamatban vagyunk, a romeltakarítás folyik. A vihar után sok önkéntesünk, sok segítőnk volt a helyreállításban. Két hete kedden este telefonált a Csatai polgármester, hogy ők is jönnek segíteni 5 fővel. Nagyon nagy segítség volt ez tőlük. Köszönet és hála mindenkinek, aki csak egy kicsit is segített. Nem volt internet, a hivatal dolgozói így kijöttek és ők is kivették részüket a terek rendbetételénél. Ezzel kapcsolatosan 2025. július 11-én vis maior igényünket beadtuk.Nem tudjuk, hogy döntés mikor lesz, azt viszont már most látjuk, hogy több milliós tétel lesz a helyreállítás.” 

Exit mobile version