Megszokhattuk, hogy a Tessedik Sámuel Múzeum jelentősebb időszakos kiállításaihoz a szervezők mindig kitalálnak valami újdonságot. Kezdődött ez a Munkácsy-kiállítás idején, amikor szubjektív tárlatvezetéseken vehettek részt az érdeklődők. A június elején megnyílt Sisi-kiállításhoz kapcsolódóan most egy játékot mutatott be hétfőm Szarka József megbízott igazgató és a két kivitelező, Fürj Erik és Hegedűs Éva.
Szarka József megbízott múzeumigazgató a sajtótájékoztató elején köszöntötte a média képviselőit és elmondta, hogy a „Szívből ölel Erzsébet – Sisi magyar kötődései” című kiállításhoz több kísérőrendezvény kapcsolódik, ezek közül pedig talán a legérdekesebb a Várnai Réka kommunikációs vezető ötlete nyomán megvalósult, kifejezetten a kiállításhoz illeszkedő nyomozós játék. A program megvalósításában a Kikapcsolók csapata – Hegedűs Éva és Fürj Erik – kulcsszerepet játszott, a múzeum pedig több eszközzel és támogatással járult hozzá a fejlesztéshez. A játék tervezése során kapcsolatba léptek a Gödöllői Királyi Kastéllyal is, akik szakmai tanácsokkal segítették a projektet.
Fürj Erik elmondta, „Kikapcsolók” nevű csapatukkal több éve végeznek közösségi, csapatépítő játékfejlesztést, és örömmel látják, hogy a város is egyre többször számít rájuk. Visszaemlékezett, hogy körülbelül másfél hónapja kereste meg őket Várnai Réka egy új városi kalandjáték ötletével, amit a korábban a Cervinus Teátrum számára készült hasonló játék mintájára állítottak össze. A játék célja élményt nyújtani, de emellett értékes nyereményekkel is ösztönzik a részvételt: három csapat között sorsolnak ki több mint 300 ezer forint értékű ajándékcsomagokat, amelyekben helyi turisztikai és kulturális partnerek ajánlottak fel belépőket, étkezéseket és programokat. Külön büszkeség számukra, mondta, hogy a projektben sok helyi szereplő együttműködött, ami közösségi összefogást is tükröz. Ezután a játékkal kapcsolatos részletekről Évinek adta át a szót.
Hegedűs Éva elmondása szerint a városi kalandjáték augusztus 5-én indul, és október 5-ig, a Sisi-kiállítás zárásáig lesz elérhető, lehetőséget adva a látogatóknak, hogy a kiállítással párhuzamosan vegyenek részt a játékban. Bár az előkészületekre nagyon rövid idő állt rendelkezésre, a projekt mégis megvalósulhatott a számos partner — különösen a múzeum, az arborétum, valamint Paluska György és Vetési Zoltán — segítsége által. A játék csapatokra lett szabva, de egyéni részvétel is lehetséges. A játékhoz szükséges egy Sisi kiállítási belépő és egy 1000 forintos játékjegy, amit követően a résztvevők térkép és leírás segítségével, a múzeum különböző pontjain elhelyezett állomásokat járják végig, ahol rejtvények és kihívások várják őket.
A játék célja nemcsak az élményszerzés, hanem az ismeretszerzés is: minden állomás „kulisszatitkok” formájában érdekes információkat közvetít Sisi életéről, ezekre épülnek a feladványok is, így a szórakozást tanulás is kíséri. A program tehát infotainment jellegű, egyszerre szórakoztató és ismeretterjesztő. Külön előnye, hogy időkorlát nélküli — ellentétben a szabadulószobával — és minden csapat tagja, aki végigmegy a játékon, egy apró ajándékban is részesül. Fontosnak tartotta hangsúlyozni a résztvevő intézmények és szolgáltatók támogatását, akik nélkül ez a közösségi kezdeményezés nem jöhetett volna létre.
A játék a kiállítás zárásáig, azaz október 5-ig bejelentkezés alapján játszható.



