Már több éves hagyomány, hogy a Zenepavilonnal közösen a Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő Egyesület valamint a Cicangyal Macskamentő Egyesület jótékonysági koncertet tart védenceik javára. A hagyomány 2025-ben is folytatódott, augusztus 16-án 18 órától a rockzenéé volt a színpad, az adakozó közönségé pedig a nézőtér.
A Zenepavilon háziasszonya, Fodor Mariann bevezetőjében bemutatta a két egyesületet, a 2012-ben, a szarvasi állatmenhely fenntartására és a felelős állattartás népszerűsítésére alakult kutyamentő egyesületet valamint a 2020-ban alakult macskamentőket.
A bemutatást követően a zenekarok sorra léptek a színpadra, egészen este kilencig. A sort a szarvasi Körös Akusztik, azaz Buzás Gyula és Szécsiné Lestyán Magdolna nyitotta, majd az Oszi & co Szolnokról, a Többgeneráció zenekar Győrből, végül a Ring of Destiny Szolnokról zárta a jótékonysági rockfesztivált.
Tatai László – Szarvasi Ujság



