Pénteken este véget ért a Szarvasi Vízi Színház 15. nyári évada. A két házigazda – mint a legtöbb esetben Fekete Péter a FNC főigazgatója, korábbi kultúráért felelős államtitkár és Szabó László színházi producer volt. Kiemelt vendégeket is köszöntöttek: Verebes István rendezőt, színművészt, Blaskó Balázst az Egri Gárdonyi Géza Színház igazgatóját, Babák Mihályt Szarvas Város volt polgármesterét, a Vízi Színház egyik megálmodóját, Hodálik Pált Szarvas Város Polgármesterét, dr. Dósa Zsuzsát, a Cervinus Teátrum igazgatóját, Szabó Károlynét, Marcsit a Magyar Teátrumi Társaság ügyvezető-igazgatóját, a színházi programok összeállítóját, Seregi Zoltánt a Békéscsabai Jókai Színház igazgatóját. Marcsi és Zoli a nyári évad alatt is sűrűn Szarvason voltak házigazdaként.
A nézőket köszöntötte Hodálik Pál Szarvas Város polgármestere is, aki Babák Mihályt követi abban is, hogy szintén nagy színházrajongó.
A Szarvasi Vízi Színház 65 napon át tartotta nyitva kapuit, ebből a Magyar Teátrumi Társaság 54 napon (83%) a Cervinus Teátrum 11 napon (17%) fogadta a nézőket. A MTT fizetős előadásainak száma 25 (46%), ebből 13 (24%) a fesztivál versenyprogramja volt, az ingyenes előadások száma 22 (41%). Plusz 7 meseelőadást is láthattunk (13%). Az előadások zöme teljesen megtöltötte a nézőteret, vagyis sok teltházas előadás volt ebben az évadban is. 26 színház és színházi produkció képviseltette magát ebben az évben Szarvason, és öröm, hogy több új produkció is jelen volt. Mert ma már a színházak, színházi produkciók keresik meg a Teátrumi Társaságot, hogy örömmel jönnének Szarvasra, hiszen nem csak a gyönyörű környezet, a csodaszép amfiteátrum jellegű színház, de a szarvasi, nagyon jó közönség is vonzza a társulatokat.
A MTT versenyelőadásait társadalmi zsűri értékelte, amely 2025-ben: Hodálik Pál, dr. Melis János, Földesi Zoltán, dr. Kutas Ferenc (a zsűri elnöke), Mihaleczné Kovács Mária, Gombárné Bata Mária, Pártai Lucia, Tóth-Rigler Emma és Galambos Edit Ágnes.
A Magyar Teátrumi Társaság díjai
- legjobb előadás-díját a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, Oscar című előadása nyerte. A díjat Járai Máté vette át, aki Bertrand Barnier, szappangyárost alakította, de színpadra hívta színésztársát Mechle Christiant, aki Christian Martin, szappanmenedzsert alakította;
- legjobb rendező-díját a Békéscsabai Jókai Színház Fatia Negra című zenés előadása kapta, melynek rendezője, Katkó Ferenc színész-rendező;
- legjobb női főszereplő-díját az Egri Gárdonyi Géza Színház, Ők tudják mi a szerelem című romantikus darabban, Estella szerepéért Saárosi Kinga színművésznő vehette át;
- legjobb férfi főszereplő-díját a Szolnoki Szigligeti Színház, Család ellen nincs orvosság című vígjátékban, dr. Mortimore alakításáért Pindroch Csaba színművész vehette át;
- legjobb férfi főszereplő-díját a József Attila Színház, Három férfi és egy mózeskosár című vígjátékban, Michael szerepéért Lábodi Ádám színművész vehette át.
Férfi mellékszerep-díjat nem osztott ki a zsűri, ezért van két férfi főszereplő-díj.
- Legjobb női mellékszereplő-díját a Magyar Zenés Színház Víg özvegy című operettben nyújtott alakításáért, Olga szerepéért Steinkhol Erika kapta.
A MTT elindított egy szavazást az ingyenes előadások között, amit fölényesen nyert meg két fiatal művész, akik operett előadása végén állva tapsolt a közönség!
- Közönség-díj nyertesei, Kiss Viktória és Szász Borisz.
Szarvas Város Önkormányzata minden évben különdíjakat ad, ez most sem volt másképpen. Három díjat adott át Hodálik Pál Szarvas város polgármestere és dr. Melis János nyugalmazott címzetes főjegyző.
- Legjobb páros különdíját a Jászai Mari Színház, Játszd újra Sam! című előadásában, Allen Felix és Linda Christie megformálásáért, Figeczky Bence és Bartos Ági érdemelte ki, a díjat Figeczky Bence vette át.
- Kiváló színészi teljesítményéért különdíjat a Cervinus Teátrum Argentin tangó című előadásban Alejandro Miguel Carvallo újságíró szerepéért Ragány Misa kapta.
- Legjobb élőzenés műsor különdíját a Cervinus Teátrum 100 éves utazás című előadásáért, Gulyás Levente és Tatár Bianka kapta, akik nem voltak itt, a díjat dr. Dósa Zsuzsa a Cervinus Teátrum igazgatója vette át, és Ragány Misa olvasta fel Bianka és Levente köszönőlevelét.
A NEWJSÁG és a magam nevében szeretettel, tisztelettel gratulálok minden díjazottnak!
A Díjátadó Gála fő attrakciója a DÍVÁK, azaz Détár Enikő, Fésűs Nelly és Ladinek Judit ABBA ÉS BONEY M örökzöldeket énekeltek élőzenekarukkal kísérve. A színésznők három blokkban fergeteges hangulatot teremtve, szerintem fantasztikus előadásban emelték magasba az estét.
Bezárta kapuit a Vízi Színház 15. évada, azaz lesz még Szent Mihály napi tűzgyújtás a szokásoknak megfelelően, így azzal zárul majd a teljes 2025. évi nyári produkciók sora.
Galambos Edit
A fotókat Babák Zoltán készítette.

