Újra megnyitották a Békés Vármegyei Önkormányzat TOP-os programjának belterületi utak felújítására vonatkozó keretét. Időközben elkészültek a Dózsa György és Arany János utcák felújítási tervei, miszerint a Dózsa György utca a főutcától egészen a Rét utcáig teljes hosszában, teljes 6 méteres szélességében felújításra kerül. Ez közel 2 kilométeres, egészen pontosan 1945,75 méter hosszú szakasz.
“Ennek a felújítása már nagyon-nagyon régen történt, egyáltalán megtörtént valaha. Régen ez egy itatásos burkolat volt, ami azt jelentette, hogy nem hengerelt aszfalt, mint a mai aszfaltok, tehát ez legalább 40 éves burkolatról beszélünk. Egy réteg kopóréteg van rajta. Tegnapi napon történt egy feltárás, és azt állapítottuk meg, hogy 4 centi aszfalt van rajta. Ez nem túl kedvező számunkra, de a műszaki tartalom tekintetében jó volt az az irány, amit elképzeltünk. Az volt az elképzelésem, hogy ezt az utat nemcsak fel kellene újítani, hanem meg is kellene erősíteni. Ez az út gyűjtő út, 6 méter széles, nagy forgalmú út, és erre az egy réteg aszfalt az kevés. A két réteg aszfalt már elegendő lehet azzal a kikötéssel, hogy ennek az előkészítése során a meglévő kopóréteget eltávolítjuk. Maximum ezt a 4 centit tudjuk eltávolítani, ami azt eredményezi, hogy minden kapubejárónál meg kell hogy emelkedjen a pályaszerkezet. A kapubejáróknál kialakul egy kis szintkülönbség, amit legalább egy-egy méteres lefuttatással fogunk elkészíteni”, mondta Moldován Attila, a tervező KÖVIMET Kft. képviselője az augusztus 28-i testületi ülésen.
A tervezett projekt keretében az Arany János utca Dózsa György és Martinovics utcák közötti földes szakaszán teljesen új út épül. Némi vitát generált a létesítendő út szélessége. Eredetileg 3 méterről szóltak a tervek, de Hodálik Pál polgármester kérte, a Dózsa György utca felújítása miatt várható forgalomnövekedésre való tekintettel fontolják meg, hogy az Arany János utca többi részével passzolva 5 méterre szélesítsék, és azzal pályázzanak a vármegyénél.


