Menu
in ,

Továbbra is kapott gól nélkül a Szarvasi FC 1905

Barna Viktor 17. percben lőtt gólja. Ha neki nem is jött volna lábra, pozícióban volt Sindel Roland is.

Barna Viktor 17. percben lőtt gólja. Ha neki nem is jött volna lábra, pozícióban volt Sindel Roland is. (Fotó: Babák Zoltán)

A Békés vármegyei első osztály idei ötödik fordulójában Szarvas Nagyszénás együttesét fogadta. Az a mérkőzés elején kiderült, hogy a két csapat más ligában játszik. A nagyon jó játékosállományú Szarvas FC 1905 folyamatos nyomás alatt tartotta a a szomszédváriak kapuját, aminek végül sima 5-0 lett a vége.

“Egy masszív, mélyen visszahúzódó, keményen és fegyelmezetten védekező ellenféllel találkoztunk, de így is sikerült helyzeteket kidolgoznunk, melyekből szép gólokat szereztünk. A csapat összességében jól dolgozott. Jó volt viszontlátni az elmúlt hetekben sokat gyakorolt labdaszerzéseket az ellenfél térfelén. Dolgozunk tovább, hiszen a következő hetekben az élmezőny csapataival kell megmérkőznünk”, foglalta össze a Newjság számára a mérkőzésen szerzett benyomásait Klimaj Zoltán, a csapat társedzője.

Szarvasi FC–Nagyszénás SE 5–0 (3–0)

Szarvas, 200 néző. Vezette: Nemczov Márk.

Szarvas: Köteles – Nagy S., Furár (Kepenyes), Magyar, Barna, Bojtos, Kovács Zs. (Zima), Pilán M., Simon (Tóth B.), Kasik (Tanner), Sindel (Cservenák). Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.

Nagyszénás: Valuk – Farkas M. (Frankó), Kovács L., Farkas K. (Kocsis), Molnár Zs., Somogyvári, Kálmán (Maczik Dávid), Maczik Dániel, Papp M., Libor, Vecsernyés. Edző: Tasi Róbert.

Gólszerző: Furár (3., 44.), Barna (17.), Kepenyes (60.), Magyar (86. – 11-esből).

A mérkőzés előtt néma főhajtással emlékeztek Petneházi György egykori szarvasi és orosházi labdarúgóra és Skita Pál főszurkolóra.

Somogyi János: – Nagyon szívós és fegyelmezett volt a fiatal vendégcsapat, ennek ellenére azért sok helyzetet tudtunk kidolgozni, és egy jó közepes teljesítménnyel is megérdemelten nyertünk. Tudjuk, hogy jövő héttől sokkal nehezebb mérkőzéseink következnek, szeretnénk ezeken is bizonyítani.

Tasi Róbert: – Büszke vagyok a srácokra, az ahogyan ma hozzáálltak a mérkőzéshez példaértékű kell, hogy legyen a jövőben. Nem néz ki jól az ötgólos vereség, de ettől a Szarvastól azt gondolom vállalható volt. Nem egy súlycsoport a két gárda. Jó játékvezetés és asszisztencia.

()

A Csabacsűdi GyLSE Dobozra látogatott.

Dobozi SE–Csabacsűdi GYLSE 4–0 (2–0)

Doboz, 100 néző. Vezette: Telek András.

Doboz: Démusz (Zsilák) – Szabó B. (Fehér), Molnár M. (Pojendán), Szabó R., Huszár, Szabó L. (Váczi), Rácz Gy., Barkász, Lukucz, Sztojka N. (Barcsay), Komlósi. Edző: Balog Zsolt.

Csabacsűd: Petrovics – Tofan (Gerhát), Sovány (Krátky), Borgulya, Varga T., Varga E., Hraskó, Jelen (Kugyela), Fügedi, Seres, Király. Edző: Gombár György.

Gólszerző: Lukucz (19.), Sztojka N. (26., 48.), Rácz Gy. (77.).

Balog Zsolt: – Jó eredményt értünk el, a lelkesen játszó vendégcsapat ellen, pedig csak a ziccereink töredékét használtuk ki. Sok sikert a Csabacsűdnek! Jó játékvezetés.

Gobár György: – Kishitű játék. Addig amíg csak a csapat hatvan százaléka nő fel az osztály szintjéhez, jobbra nem számíthatunk. Köszönjük a hazaiak sportszerű hozzáállását.

A Hunyadi mindhárom pontot elhozta Battonyáról.

Battonyai TK–Békésszentandrási HMSE 2–4 (0–0)

Battonya, 50 néző. Vezette: Bálint Zoltán.

Battonya: Oláh J. – Varga P., Adler Á., Ármán, Hargitai, Sylmetaj, Nagy T., Kovács Z., Kiss Z., Rafael R. (Mákos), Rafael K., Hrabovszki (Lenti). Játékos-edző: Varga Péter.

Békésszentandrás: Szabó A. – Endrefalvi, Olasz, Lestyan-Goda, Sztricskó, Szűcs (Csányi), Szécsi, Rohony, Sándor, Mizik, Szabó F. Játékos-edző: Bakró Géza.

Gólszerző: Nagy T. (63.), Varga P. (90.), ill. Olasz (58., 81.), Csányi (61.), Szécsi (92.). Kiállítva: Adler Á. (94. – megtaposta ellenfelét), ill. Szabó F. (74. – utolsó emberként szabálytalankodott).
Varga Péter a 75. percben büntetőt hibázott.

Varga Péter: – Nem úgy alakult a meccs ahogy terveztük, de minden ilyen után a fejlődésre összpontosítunk és a hibák kijavítására. Gratulálunk az ellenfélnek!

Bakró Géza: – Fegyelmezett, koncentrált játékkal uraltuk a mérkőzést a lelkesen játszó hazai csapattal szemben. Helyzeteinket gólra váltottuk és megérdemelten szereztük meg a győzelmet. Ez az a hozzáállás, amire a továbbiakban is szükségünk lesz.

(Lukács István)

A fotók a Szarvasi FC 1905 mérkőzésén készültek.

Exit mobile version