Menu
in ,

Aranydiplomás gazdászok

Ötven éve, 1975-ben kapták meg diplomáikat azok a Szarvason végzett mezőgazdászok, akik szeptember 13-án, az Ótemplomban vehették át az erre emlékező arany-diplomáikat.

Tessedik templomában már a gyülekező is nagy izgalomban zajlott, voltak, akik évtizedek óta nem látták egymást. A helyfoglalás és az elcsendesedés után az ünnepi orgonaszóra bevonult a díszdiploma-osztó elnöksége: dr. Sipos Virág Katalin, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Campusának főigazgató-helyettese, dr. Kovács Gergő Péter, a MATE intézetigazgató helyettese, Hodálik Pál, Szarvas Város polgármestere és dr. Cinkóczky Mihály, az Ótemplomi Egyházközség felügyelője.

Ünnepi beszédében dr. Sipos Virág Katalin előbb érzékletesen megrajzolta a 70-es évek hangulatát, majd felelevenítette az akkori főiskolai miliőt. Elmondta, hogy dr. Szitó Imre kezdeményezte az egyetemnél az aranydiploma-átadó megtartását, aminek az egyetem vezetése örömmel tett eleget. Az az évfolyam, amelynek aranyünnepét tartották még száz fölötti létszámmal indult, idén pedig 12 nappali tagozatossal indult évfolyam – mondta a főigazgató-helyettes, hangsúlyozva a lényeget: indult! Világossá tette, hogy az egyetem vezetésével elkötelezettje annak, hogy Szarvason megmaradhasson a felsőfokú mezőgazdasági képzés. Hodálik Pál polgármester is csatlakozott ehhez a gondolathoz, elmondva, hogy Szarvas Város Önkormányzata is minden tőle telhetőt megtesz az egyetemi szintű mezőgazdasági képzés megtartásáért. A jubilánsoknak jó egészséget kívánt és kérte őket legyenek részesei a városban éppen zajló Szilvanapok programjának.

Tatai László – Szarvasi Ujság

Exit mobile version