in ,

Szünetre eldőlt a három pont sorsa

Az előző szezon mumusa, a Kondorosi TE otthonában vendégszerepelt a Szarvasi FC 1905 a Békés vármegyei I. osztály 6. fordulójában. Tavaly a KOTE 7 pontot szerzett négy mérkőzésen a mieink ellen, de úgy néz ki,, az idén fordul a kocka.

“Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, minden az elképzeléseink szerint alakult. Nagyban megkönnyítette a dolgunkat, hogy három pontrúgás után is eredményesek tudtunk lenni, de mezőnyben is remekül teljesítettünk az első félidőben, így szünetre eldőlt a három pont sorsa”, fogalmazott Somogyi János, a Szarvasi FC 1905 társedzője a mérkőzés után feltett kérdésünkre.

A második félidőben emberelőnyhöz jutottak, de a hazaiak így is egy 1–1-es második félidőt tudtak produkálni, ezért maradt benne és edzőtársában, Klimaj Zoltánban egy kis hiányérzet, de ez a kondorosi csapatot dícsérte, hogy ilyen reménytelen helyzetben is becsületesen tették a dolgukat.  

“Jól mutatja, hogy a hazai szurkolók 6–0-s hátrányban is biztatták csapatukat, hogy Kunstár Jani bácsiék milyen fociközeget teremtettek Kondoroson. Ezért gondolom azt, hogy halála után is hosszú évtizedekig hatással lesz a kondorosi labdarúgásra. Köszönünk mindent, Kuna!”, zárta Soma gondolatait.

Kondorosi TE–Szarvasi FC 1–6 (0–5)

Vármegyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Kondoros, 350 néző. Vezette: Lovas László.

Kondoros: Gritta – Takács (Dankó), Czvalinga Á. (Fejér), Gedó (Szász Arnold), Szász Albert, Rafaj P., Mile, Csicsely (Buzás), Vízkeleti, Rafaj R., Rafaj M. Edző: Janis János.

Szarvas: Köteles – Nagy S., Furár, Magyar, Barna (Tanner), Bojtos (Tóth B.), Kovács Zs. (Zima), Pilán M., Simon (Kepenyes), Kasik (Cservenák), Sindel. Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.

Gólszerző: Mile (88.), ill. Furár (11.), Nagy S. (19.), Sindel (21., 59.), Magyar (42.), Barna (45+1.). Kiállítva: Rafaj M. (40. – utolsó emberként szabálytalankodott).

Janis János: – Becsülettel lejátszottuk a mérkőzést, bár nagyon nehéz héten vagyunk túl. Igaz a Szarvas dominált, így a győzelme megérdemelt, viszont a mérkőzés fénypontja a közönségünk volt, amely egy ilyen vereség után is mellettünk maradt, le a kalappal előttük. Köszönjük.

Somogyi János: – Egyvalaki nagyon hiányzott ma innen. Aki tartozott a KOTE kötelékéhez, soha nem felejti el Kunát és mindig mosolyogva, jó szívvel gondol rá.

Fotó: Kovács Bence

Budapest Open: három szarvasi küzdhetett a bronzért

Az idén zajlott először törés nélkül a Kukoricanap