A csabacsűdi 12. Nemzetközi Kukoricanap délelőtti megnyitóján Fodor Mariann köszöntötte a vendégeket, Dankó Béla országgyűlési képviselőt, Molnár Józsefet, Csaba Tibor polgármestert, illetve a szervező Csabacsűdiek Baráti Köre Hagyományőrző Egyesület elnökét, Kisuczkiné Tusjak Edinát. Bemutatta a főzőverseny zsűrijét is, amelyet Pauló Zsolt vezet, tagjai pedig Tomasovszky Zoltán András és Balkovszky Mihály vendéglátóipari szakemberek. Hangsúlyozta, hogy a zsűri munkája fontos szerepet kap a nap során, hiszen az eredményhirdetés a délutáni órákban várható, majd felkérte Dankó Bélát, hogy köszöntse a résztvevőket.
Dankó Béla országgyűlési képviselő köszöntőjében hangsúlyozta, hogy bár az időjárás kedvező, a rendezvény sikerét elsősorban a jó közösség és a baráti hangulat adja. Megköszönte az önkormányzat, a Csabacsűdiek Baráti Köre, a vállalkozók és magánszemélyek munkáját, akik hozzájárultak az esemény megszervezéséhez, kiemelve a háttérben végzett előkészületek fontosságát. Elismerően szólt a korábbi évek tapasztalatairól, és külön köszöntötte a testvértelepülésekről, baráti településekről, valamint határon túlról érkezett vendégeket, akik együtt ünnepelnek a helyiekkel. Zárásként azt kívánta, hogy minden csabacsűdi és az ide látogató vendég jól érezze magát a mai napon.
Molnár József rövid köszöntőjét követően Kisuczkiné Tusjak Edina lépett a mikrofonhoz. Köszöntőjében elmondta, hogy a kukoricanapok történetében most először marad el a hagyományos kukoricatörés, mivel az idei kedvezőtlen időjárás – a tavaszi hideg, a nyári szélvihar és az elhúzódó szárazság – megtizedelte a vetést. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a versenyszellem tovább él, amit a főzőversenyre szép számmal jelentkező csapatok is bizonyítanak.
Köszönetet mondott a támogatóknak, akik nélkül nem valósulhatott volna meg az esemény, és jó szórakozást kívánt minden résztvevőnek. A köszöntő után a program a zsűri munkájával, a déli nótaszóval, valamint a támogató jeggyel megkóstolható pörköltek felszolgálásával folytatódott.
A nap folyamán színpadra lépett a Csabacsűdi Népdalkör, Iváncsó József harmonikás tanítványai, a Ramazuri Zenekar, kétszer is zenélt Kasik Péter és Dugó. A sztárvendég Jolly volt.

