Menu
in ,

Az idén Lustyik Gábor képét választották Békés vármegye legjobb természetfotójának

Lustyik Gábor első helyezett lett az utolsó csepp víz után című képével.

Lustyik Gábor első helyezett lett az utolsó csepp víz után című képével. (Fotó: Babák Zoltán)

Csütörtök délután hirdettek eredményt a Békés Vármegye Természetfotója pályázatra érkezett pályaművek között. Az eseménynek ezúttal is a kiíró Munkácsy Mihály Múzeum adott otthont. A zsűri tagja dr. Tirják László, a  Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatója, Milyó Pál fotográfus, Békéscsaba képes történetírója, Boldog Gusztáv természetvédelmi szakember, maga is természetfotós, Imre György fotográfus, vizuálpedagógus és dr. Bácsmegi Gábor, Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója. Kurátora Váncsa Klára, a Munkácsy Mihály Múzeum természettudományos muzeológusa volt.

Dr. Bácsmegi Gábor múzeumigazgató köszöntőjében kiemelte, hogy ez az év a Békés Vármegye Természetfotója pályázat harmadik alkalma, ami külön öröm számára, mert a kezdetekkor csak remélni merték, hogy sorozattá válik a kezdeményezés. Hangsúlyozta, hogy idén 33 pályázó 155 fotót nyújtott be, ami erősebb és színvonalasabb anyagot eredményezett, mint az előző évben. Ezúttal az ifjúsági kategóriába is szép számmal érkeztek alkotások, így nyertest is hirdethettek. Jelezte, hogy a pályázat jövőbeni lebonyolítása kétéves ciklusra vált, hogy a fotósoknak elegendő idő jusson az értékes pillanatok megörökítésére, ugyanakkor a győztesek a két pályázat közötti időben is bemutatkozhatnak saját kiállításon, immár szabadabb tematikával. Hangsúlyozta, mennyire fontos megmutatni Békés vármegye természeti értékeit, hiszen ezek kevésbé ismertek, és biztatta a pályázókat, hogy a következő alkalomra is hasonlóan gazdag anyaggal jelentkezzenek.

Molnár Sándor, Békés Vármegye Önkormányzata Közgyűlése elnöke csatlakozott az előtte szólóhoz, és örömét fejezte ki, hogy a vármegyét megismerhetjük a fotósok lencséjén keresztül is, ami ugyan itt van körülöttünk a mindennapokban, de nem vesszük észre, mert nekünk már természetes.

Dr. Tirják László immár harmadik éve vehet részt a pályázat eredményhirdetésén. Véleménye szerint az idei évben beérkezett alkotások mennyisége, illetve minősége kiemelkedő volt, ami a zsűri számára komoly kihívást jelentett. Különösen örül az ifjúsági kategória megnyitásának, mert így a fiatalok is egyre nagyobb számban mutatják meg tudásukat és érzékenységüket a természetfotózás iránt, ami fontos szerepet játszik abban, hogy a következő generációk is felfedezhessék a térség természeti értékeit.

Beszédében hangsúlyt helyezett arra, hogy a pályaművek sokféle élőhelyet és időszakot jelenítenek meg Békés vármegyéből – vizes területeket, pusztákat, madarakat, rovarokat és ritka fajokat –, így valóban gazdag természeti örökséget mutatnak be. Kitért rá, milyen öröm számára, hogy több olyan élőlény, például a parlagi sas és néhány nagyvad, az utóbbi évtizedek természetvédelmi munkájának köszönhetően újra jelen lehet a megye életében, és ezek a képek ezt a fejlődést is dokumentálják. Háláját fejezte ki minden pályázónak, a zsűrinek és a szervezőknek, hangsúlyozva, hogy a kiállított fotók nemcsak szakmai közönségnek, hanem a nagyközönség számára is értékes természeti élményeket nyújtanak.

Imre György elmondta, számára különösen kedvesek az ifjúsági kategória pályázói, akikben nagyon ígéretes utánpótlást lát. Elárulta, a felnőtt kategóriában voltak viták a zsűrizés során, amik abból a kérdésből adódtak, hogy egy ilyen pályázaton a természet szépségét kell egy képnek bemutatnia, vagy egyenértékűen fontos szempont az, hogy egy aktuális problémát vessen fel. Végül az utóbbi szempont győzött, így a szarvasi Lustyik Gábor fotóját hozták ki első helyezettnek, amit egy Word Pressen, vagy egy országos fotópályázaton is el tudna képzelni természet kategóriában.

Milyó Pál fotográfus a hölgyek fotózásban való megjelenését emelte ki, akik az egyenjogúság jegyében szépen meg is birkóztak a feladattal, a gépekkel, ami nagyon fontos, mert ők valahogy másképp látják a világot mint a fotózást korábban uraló férfiak. A képeknél maradva elmondta, egy jó természetfotót nem is olyan könnyű elkészíteni. Borzasztó kúszni-mászni, hidegben, esőben, mindenféle fény- és időjárási viszonyok között kell ezt létrehozni, ugyanakkor a fotós lelkében ott kell, hogy legyen a dal is, meg a kép is. “Hát ezt azért összhangba hozni időnként elég nehéz”, tette hozzá. Az idei pályázati anyagra térve kifejezte, hogy az nyomokban sem hasonlít a korábbiakra, mindenkinél más és más szempont kapott prioritást, de aztán a konszenzus így döntött és döntésük helyes.

“Maximálisan örülök az első helyezettnek, mert az valóban nemcsak egy jó kép, hanem egy figyelmeztető felkiáltójel is egyben számunkra, hogy figyeljünk oda sok minden másra. Ha ez a fotópályázat semmi mást nem ért volna el, csak egy felkiáltójel maradna, egy figyelmeztetés lenne, már az borzasztó fontos eredményt érne el.

Az ifjúsági kategóriában a harmadik helyen Kelemen Dorka, az első és második helyen pedig Pusztai Balázs képei végeztek.

A felnőtteknél harmadikként a Körös-Maros Nemzeti Park természetőre, Balla Tihamér, második helyen Flender János, első helyen pedig a szarvasi Lustyik Gábor végzett.

“Továbbra sem tartom magamat fotósnak, csak néha a szép dolgokra a gép emlékezik helyettem”, válaszolta kérdésünkre Gábor.” Ez a fotó igazság szerint csak mint megdöbbentő kordokumentum készült, első körben nem is volt vele konkrét célom. De mivel 2022 óta egyre nagyobb gondot jelent, és egyre több feladatot ad a vízhiány és a szinte egész éves aszály a munkámban is, azt gondoltam, tudok vele valamit közölni, valamit megmutatni. Ezért is az a címe, ami… Voltak visszajelzések, sokan befogadták az üzenetét, és mint kiderült, idén a zsüri is. Igazán jó kritikákat kaptam rá, illetve olyan méltatást, ami megerősíti bennem, hogy igyekezzek továbbra is meglátni a szépet, az érdekeset, mert értéket teremtek vele az utókornak…”

A kiállítás Lustyik Gábor díjnyertes fotójával 2025. november 16-ig tekinthető meg a Munkácsy Mihály Múzeum Pátkai Ervin termében.

Exit mobile version