in

Bejárás és beszámoló

A KOMÉP kezelésében levő Erzsébet-ligeti hőközpont.
A KOMÉP kezelésében levő Erzsébet-ligeti hőközpont. (Fotó: Babák Zoltán)

A Szent Klára Gyógyfürdő és a Thermál-üzletág volt a szeptemberi testületi ülés egyik hangsúlyos témája, amit az is jelzett, hogy a szokásos bejárást is a Fürdőben tartották a képviselők. Miután mindkét üzletág bekerült nemrég a Szarvasi Komép Nkft. portfóliójába, így Király András a Komép igazgatója és Kovács István műszaki ügyintéző fogadták és kalauzolták a megjelent képviselőket és a sajtó munkatársait.

Elöljáróban Hodálik Pál polgármester mondta el, hogy a bejárást a testületi beszámolóhoz igazították, hogy a képviselők láthassák is, amiről majd a tanácskozóban szó lesz. Király András köszöntötte a polgármestert és a képviselőket, elmondta, hogy 2024. augusztus 5-től kapta feladatul a Komép a fürdő és a termál üzemeltetését, a mostani beszámoló pedig a 2025 I. félévről szól. Azt is elmondta, hogy a Komépnak a fürdő- és a termál-üzemeltetés is beilleszthető a városüzemeltetésbe, emellett a pénzügyi és vállalatirányítási megfontolások is szerepet játszottak a döntésben, amivel megkapták ezeket a feladatokat. – Biztosított a személyi állomány, a működés pedig a januárban elfogadott üzemeltetési szabályzat szerint történik. Újra van babaúszás és gyógyúszás, új bérleti konstrukciókat dolgoztak ki és fokozatosan bővítik a fürdőben a gyógyászati részlegen igénybevehető lehetőségeket. A bejáráson a gyógyászati részleget, a gyógymedencéket, a fürdő gépházát nézték meg a képviselők közelebbről, a medencetérre az emeleti lelátóról vetettek néhány pillantást, majd az udvaron fejeződött be a szemle.

A testületi ülésen Király András szólt a féléves számokról is, ami szerint a fürdő és a gyógyászat 53 milliós bevétele mellett 96 millió volt a kiadás az első félévben. A napirend tárgyalása során elhangzott, hogy a fürdő veszteséges működtetése – nem csak Szarvason – megszokott dolog, de arra kell törekedeni, hogy a veszteség minél kisebb legyen, s miután az üzemeltetés legnagyobb tétele az energiaköltség, ezen a területen lehet, további sikeres pályázatok segítségével eredményeket elérni.

A távhő-ágazatról a bejáráson és a testületi ülésen is kevesebb szó esett. Megtudhattuk, hogy a félévet 71 milliós bevétellel és 49 milliós kiadással zárták, de a valósabb képet a fűtési szezon egészére vonatkozó adatok mutatják. A távhő szolgáltatásban is vannak fejlesztési lehetőségek, melyekkel kívánnak is élni, alkalmas fejlesztési pályázatokon való részvétel mellett.

A Komép két legújabb ágazatának beszámolói a szarvas.hu honlapon megtalálhatók, a képviselők az előterjesztett határozati javaslatokat egyhangúlag elfogadták.

Tatai László – Szarvasi Ujság

Mustoló a Mi ovi-sulinkban: „pezsgő-must-hangulat” és önfeledt jókedv tizennégy éve…

MUSTOLÓ FUTÁS 2025 – A mozgás öröme hódított idén is a Gyakorlóban…